Ombudsmani vizsgálat indul a vicces oktatóvideót készítő tesitanár ügyében Közoktatás
Eduline

Ombudsmani vizsgálat indul a vicces oktatóvideót készítő tesitanár ügyében

Vasalódeszkával és úszásoktatással keltette fel a figyelmet a makói tesitanár, és most úgy tűnik az oktatási ombudsman is egyetért azzal, hogy a tanárt megsértették és megalázták.

A távoktatás kezdetekor írtunk arról a makói tanárról, aki videóban mutatott be alternatív tesi gyakorlatot. Egy vasalódeszkán oktatott úszást diákjainak, viccesen és kreatívan. A tanár a PDSZ-nek adott interjút, ahol arról beszélt, hogy a videó kikerülésekor "letiltották" a tanításról, és az említett videót is törölnie kellett.

A makói testnevelés tanár ügyében hivatalból azonnali vizsgálatot indított Aáry-Tamás Lajos a tankerületi igazgató ellen – tudta meg a hvg.hu. Az oktatási jogok biztosa azért indította meg a vizsgálatot, mert úgy ítélte meg, hogy a tanárt emberi méltóságában sértette a makói tankerületi igazgató döntése.

"Beláthatatlan következményei lesznek a lemaradásnak a gyerekek jövőjét tekintve"

Mi lesz a következő tanévben a távoktatásból kimaradt diákokkal? Sokuknak, mint kiderült nem volt lehetőségük a júniusi, kéthetes iskolai felzárkózásra sem.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.