Reagált az Emmi: mintegy 150-en dolgoztak az új NAT-on Közoktatás
Eduline

Reagált az Emmi: mintegy 150-en dolgoztak az új NAT-on

A napokban megjelent 45 fős listára reagált az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Azt mondják, közel százötvenen dolgoztak a Nemzeti alaptanterven.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma több alkalommal elmondta, hogy a Nemzeti Alaptanterv és a kerettantervek kidolgozásában mintegy 150 fő vett részt, ennek megfelelően sohasem állítottuk, hogy kizárólag az Oktatási Hivatal által felkért 45 szakember írta a NAT-ot - írja közleményében a minisztérium.

Kiemelik: a Csépe Valéria akadémikus irányításával készült első munkaverzión mintegy 100 szakértő dolgozott, ennek közzétételét követően a projektmunka azonban tovább folyt, és az átdolgozást 2019-ben - az Oktatási Hivatal megbízásából - azok a szakemberek végezték, akiknek a névsorát most kikérték, amit az akkor éppen aktuális állapot szerint az Oktatási Hivatal ki is adott.

Számos szakértő a megbízás lejártát követően is részt vett az egyeztetésekben, a közös munkában - írják. Voltak olyan kollégák, akik csak a NAT, és voltak olyanok is, akik csak a kerettantervek kapcsán dolgoztak. Nem véletlenül állította azt a tárca, hogy a módosított NAT és a kerettantervek elkészítésében soha nem látott létszámban dolgoztak szakértők - teszik hozzá.

Mégsem tudjuk, kik vettek részt az új NAT összeállításában?

Egy fizikatanár azt állítja, bár neve szerepel az alaptanterv előkészítőinek listáján, megjelenéséig nem is látta a dokumentumot, ugyanakkor több nevet is hiányol. Az Oktatási Hivatal szerint azonban a nyilvános lista teljes.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

 Örkény István és történelem az irodalomban az érettségi második részében - kövessétek az eseményeket az Eduline-on Érettségi-felvételi Székács Linda

Örkény István és történelem az irodalomban az érettségi második részében - kövessétek az eseményeket az Eduline-on

Elkezdődött a 2025-ös tavasz érettségi időszak, idén több mint 142 ezren vizsgáznak valamilyen tantárgyból. Az első kötelező tantárgyból, vagyis magyarból hétfőn középszinten 77 972 fő, emelt szinten pedig 2278 tanuló ad számot tudásáról. Folyamatosan frissülő tudósításunkban minden fontos infót megtaláltok, a vizsga után pedig jövünk a nem hivatalos megoldásokkal! A magyarérettségi nap szakmai támogatását köszönjük a Budapesti Metropolitan Egyetemnek.