Így működik a Budapest School: nincsenek hagyományos dolgozatok, minden diáknak saját mentora van Közoktatás
Eduline

Így működik a Budapest School: nincsenek hagyományos dolgozatok, minden diáknak saját mentora van

2015-ben két 15 fős csoporttal indultak egy-egy lakással egy óvodapedagógussal és egy tanítóval. Mára majdnem háromszáz fős intézményként működnek, tizenkét évfolyammal, ősztől tizenegy helyszínen – mondta a Magyar Nemzetnek Halácsy Péter, a Budapest School társalapítója, a fenntartó nonprofit szervezet ügyvezetője.

Az eddig magántanulói közösségként működő Budapest School jelenleg is dolgozik azon, hogy szeptembertől államilag akkreditált iskolaként működhessen – írja a lap.

A Budapest School vegyes életkorú csoportokban, összevont tantárgyakkal működik. Halácsy Péter a Magyar Nemzetnek azt mondta: sokan félreértik, hogy csak három tantárgyuk van, „nem arról van szó, hogy itt kevesebbet tanulnak a diákok, mint máshol, hanem hogy komplexen szemléljük a dolgokat”.

A STEM nevű tárgy például a természet- és mérnöki tudomány, technológia és matematika angol kezdőbetűiből tevődik össze, a természettudományok egységes kezelésére utalva. A Kult területhez a kultúra, a magyar és az idegen nyelvek, a történelem és a művészet tartozik, a Harmónia pedig a testi-lelki egyensúlyról szól, az erkölcstan, a testnevelés, a technika, az életvitel és az informatika tárgyakat felölelve.

Ezt a fotót minden tanárnak (és oktatáspolitikusnak) látnia kell: így is lehet tanulni

"Igen, ezek a gyerekek és tanárok a képen éppen iskolában vannak és tanulnak" - írta fotójához a Budapest School.

Minden diáknak saját mentora van, akivel háromhavonta megbeszélik, mit sikerült megvalósítani a célokból, ez alapján szervezik a következő időszak foglalkozásait. Nincsenek hagyományos értelemben vett dolgozatok, felelés és jegyek, de folyamatosan dokumentálják a gyerekek teljesítményét, készítenek prezentációkat, számot adnak a tudásukról.

A Budapest School havi tandíja átlagosan százezer forint, de vannak „mecénások”, akik magasabb szülői hozzájárulást tudnak fizetni, így más gyerekek olcsóbban, sőt akár ingyen is tanulhatnak.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hirdetés