Néró gyújtotta fel Rómát, Petőfi a Nemzeti Múzeum lépcsőjén szavalta el a Nemzeti dalt, Dugovics Titusz volt az, aki a mélybe rántott egy török janicsárt – ezek a legendák már annyira beitták magukat a köztudatba, hogy sokszor még a tankönyvszerzőknek sem szúrnak szemet, de vajon van-e létjogosultságuk a történelemoktatásban?

„A várvédők hősiessége együttesen vezetett a sokszoros túlerőben levő ellenség megfutamításához: a kritikus pillanatban megérkezett népfelkelők elszántsága, Hunyadi irányító-szervező tevékenysége és egy közvitéz, Dugovics Titusz önfeláldozása (aki magával rántotta a mélybe a török zászlót kitűzni akaró janicsárt)” – írja Walter Mária Nándorfehérvár ostromáról a másodikos középiskolásoknak szóló történelemkönyvben.

Nem ez az egyetlen tankönyv, amelyben szerepel Dugovics Titusz hőstette, holott a közismert történet csupán egy legenda. Igaz, számos korabeli forrás beszél egy önfeláldozó hősről – bár helyenként cseh katonaként jelenik meg, más források pedig Jajca várának védőjeként említik –, a Dugovics Titusz név egyikben sem szerepel. A vándorlegenda főszereplőjét, a várfokról leugró, a törököt magával rántó vitézt csak 1824-ben, négyszáz évvel az ostrom után keresztelte el így egy család, amely hamis dokumentumokkal akarta bizonyítani nemességét.

Hogy kerülnek a legendák a tankönyvekbe?

Karthágó sóval behintése, az első éjszaka joga, a magyar korona útja és a Bastille szerepe a francia forradalom előtt – a történelmi tévhitekről külön kötetet összeállító Hahner Péter, a Pécsi Tudományegyetem történésze a nándorfehérvári ostromhoz hasonlóan sok más eseményről bizonyítja be, hogy nem történt meg, vagy nem úgy történt, ahogy a köztudatban él. Pedig a leleplezett történelmi mítoszok közül több – akárcsak Dugovics Titusz története – valós eseményként szerepel az általános- és középiskolások írt tankönyvekben.

„Egy-egy legenda annyira elterjed, hogy nemcsak a tankönyv írójának, de még a szaklektornak sem tűnik fel a hiba, sőt sok esetben magában a szakirodalomban szerepel pontatlanul az adott történelmi esemény” – mondja Lőrinc László, a Történelemtanárok Egyletének bizottmányi tagja, aki szerint a tankönyvszerzőktől nem lehet elvárni, hogy minden egyes témával kapcsolatban forráskutatásokat végezzenek. Mivel a történelemtanárok nagy része azokból a kézikönyvekből és felsőoktatási tankönyvekből készül az órára, amelyeket a tankönyvek írói is használnak, a tévhitek csak nagy ritkán lepleződnek le.

Fonó Jenny és a Holdról is látható kínai Nagy Fal

A technikatörténetben is sok téves információ kering. A telefont például nem Bell, a szódavizet nem Jedlik Ányos, a helikoptert nem Asbóth Oszkár találta fel. A telefon alapötlete Lőrinc László egyik tanulmánya szerint 1854-ben, legalább huszonkét évvel Bell első telefonhívása előtt megszületett: ekkor írta le azt egy francia távírdász, Charles Bourseul. 2001 szeptemberében a washingtoni képviselőház is határozatban jelentette ki, hogy a telefon feltalálója nem Bell.

Némelyik technikai legenda a tankönyvekben is felbukkan, ilyen például „fonó Jenny” toposza. „Hargreaves fonógépe. Leányáról Jennynek nevezte” – olvasható Závodszky Géza középiskolás történelemkönyvének egyik képaláírásában. Hargreavesnek azonban nem volt Jenny nevű lánya – a gép beceneve talán az „engine” szó becézésének eredménye.    

Nem csak történelmi tárgyú legendák fordulnak elő a tankönyvekben. „A kínai Nagy Fal az egyetlen ember alkotta építmény, amelyet a Holdról szabad szemmel is lehetne látni” – olvasható Horváth Péter általános iskolásoknak írt történelemkönyvében. A mondat Härtlein Károlynak, a BME Fizika Intézet munkatársának szúrt szemet, amikor kisfiával együtt olvasta a könyvet. A kiadónak írt levélben a fizikus levezette, hogy az állítás nem fedi a valóságot, mivel egy épület láthatóságát adott távolságból nem csak a hossza határozza meg, az emberi szem optikai felbontóképessége pedig nem elegendő ahhoz, hogy érzékelje az építményt a Holdról.

Maradhatnak a tananyagban – csak egy kicsit másképp

A tankönyvkiadó válaszlevelében biztosította a szakembert, hogy a valótlan állítást törlik a következő kiadásból – de mi a teendő azokkal a legendákkal, amelyek a nemzeti legendárium részeivé váltak? Mit kezd egy tankönyvíró Dugovics Titusz alakjával, vagy azzal a legendával, hogy Petőfi a Nemzeti Múzeum lépcsőjén szavalta el a Nemzeti dalt? „A hagyományozódott történeteknek lehet létjogosultságuk a tananyagban, viszont jelezni kell a könyvben, hogy legendáról van szó, és meg kell indokolni, hogy miért terjedt el” – mondja Duray Miklósné tankönyvíró.

Más is szól amellett, hogy a lelepleződött legendák miért ne kerüljenek ki az iskolásoknak írt könyvekből. Ezek a történetek mára már annyira közismertek, hogy más forrásokon keresztül előbb-utóbb mindenki hall róluk, a tankönyvek viszont lehetővé tennék, hogy a gyerekek egyből a cáfolatukkal együtt ismerjék meg őket – olvasható az urbanlegends.com oldalon.  

B.B.
eduline