Tévedés, hogy csökken a szegregáció az iskolákban Közoktatás
Eduline

Tévedés, hogy csökken a szegregáció az iskolákban

Az oktatási intézmények jelentős részében folytatódik a szegregáció gyakorlata, sőt, a megyeszékhelyen működő iskolákat leszámítva a jelenség erősödik – írja a Kossuth Rádió online egy nemrég lezárult vizsgálatra hivatkozva.

Erősödött a szegregáció az elmúlt években a magyarországi iskolákban. Így összegezte a 2004-es roma integrációs vizsgálat utókövetésének eredményét a kutatás egyik vezetője, Zolnay János a rádiónak. A szociológus elmondta, hogy 350 iskolát vizsgáltak és azt tapasztalták, hogy a megyeszékhelyek kivételével valamennyi településtípuson belül a roma, illetve a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek szegregációja növekedett. Az összes roma diák nagyjából 30-40 százaléka cigány többségű csoportban tanul.


Mohácsi Erzsébet az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítvány vezetője szerint az integráció a társadalmi akarat hiánya miatt bukott meg. "Választásig minden önkormányzat és minden polgármester szeretné megtartani a székét, és ezt úgy tudja megtenni, ha többségi nyomásnak engedve megtartja a cigányiskolákat. Ameddig az önkormányzatok felügyelik a saját iskoláikat, addig hiába van szegregációt tiltó törvény, ha azt nem alkalmazzák, és azt nem ellenőrzi senki" - mondta az alapítványi vezető.

A rádió kereste az Oktatási Hivatal illetékesét, de sem onnan, sem a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkárságáról nem sikerült elérniük senkit. A parlament oktatási bizottságának fideszes elnöke, Pokorni Zoltán pedig nem kívánt reagálni a kutatás eredményeire.


eduline

Hány percet telefonozhat, tabletezhet egy gyerek naponta? Campus life Kurucz Tünde

Hány percet telefonozhat, tabletezhet egy gyerek naponta?

Milyen hosszú távú következménye lehet, ha egy kisgyerek túl sokat van az online térben? Mikor lehet okoseszközt adni először a gyerek kezébe? Hogyan lehet kimozdítani a legkisebbeket a való világba? Dr. Konok Verával, az Alfa Generáció Labor vezetőjével és társalapítójával beszélgettünk.