Segítség designereknek és technikai fejlesztőknek Közoktatás
Edupress

Segítség designereknek és technikai fejlesztőknek

Az Arcus 2007 októberében került kiemelt partnerségi viszonyba a Microsofttal a Web Channel Campaign (WCC) programon belül, mely lehetőséget biztosít alakuló vagy már létező webfejlesztő, webdesigner és kreatív cégeknek, hogy a Microsofttal közösen lépjenek piacra, vagy fokozzák piaci jelenlétüket.

Az együttműködés kiterjed technológiai és értékesítési területekre is annak érdekében, hogy a csatlakozók minél hatékonyabban ki tudják használni a Microsoft technológiai és üzleti lehetőségeit. 2008. január óta a két cég között folyik a Silverlight technológiára alapozva különféle tanfolyami anyagok készítése, összehangolása, előadások megkomponálása.

Az eleinte ingyenes tanfolyamok részben a designereknek, részben a technikai fejlesztőknek szólnak, illetve a Microsoft szeretné azt is felmérni, hogyan tud ez a két terület együttműködni ugyanazon technológia használata során. A Silverlight technológia bemutatását egyébként egyetemistáknak is tervezi nyári tanfolyamokon a Microsoft, amelyeket az Arcus szponzorál. Az oktatás idén nyáron indul, a legjobban "vizsgázó" diákok pedig gyakornoki álláslehetőségekhez jutnak az Arcus Interactive Group-nál.

Bővebb információ: www.aigroup.hu.

(www.edupress.hu)
Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.