Nem csak Budapesten jó egyetemistának lenni: ma körbejárjuk a legjobb pécsi szórakozóhelyeket, és azt is megnézzük, anyagilag jobban jártok-e, ha vidéken tanultok tovább.
Több mint 130 helyre járnak rendszeresen a pécsi egyetem hallgatói - a szórakozóhelyek közül a legtöbb az egyetemi épületek ötszáz méteres körzetén belül van, derül ki egy hallgató, Leitold Márton 2013-as diplomamunkájából. A hallgató a pécsi egyetemisták bulizási szokásait vizsgálta: a felmérés szerint 53 százalékuk hetente egyszer, 15 százalékuk hetente kétszer, 3 százalékuk heti háromszor, 29 százalékuk viszont egyszer sem bulizik.
Kultúra, koncertek, közösségi tér
A Király utcában, a történelmi belvárosban található Cooltour Caféban kényelmes fotelekben, tavasztól őszig pedig a kerthelyiségben beszélgethettek, bulizhattok. A hely egyébként a külföldi hallgatók kedvence. A Perczel utcai, az Apolló Moziban működő Trafik napközben ebéddel, este pedig koncertekkel várja a hallgatókat.
A szintén a Király utcában található Nappali reggelizőhelyként, kávézóként, közösségi nappaliként és kiállítótérként üzemel, esténként pedig az ország minden részéről érkező és helyi egyetemista bandák, külföldi zenekarok, táncház, irodalmi estek, jazz sessionök, slam poetry és társadalmi témájú beszélgetések váltják egymást.
A Várady Antal utcában, a történelmi belváros szélén található Csinos Presszó Pécs első számú romkocsmája (a műfajt a Zöld hozta el a városba, de az időközben megszűnt). A hely közösségi térként is működik, rendeznek többek között alkotói piacot, közös főzést és kiállításokat, de a Csinosban működik például könyvtár is, ahova, illetve ahonnan mindenki szabadon hozhat, vihet olvasnivalókat.
A belvárosban, a pécsi Árkád mellett található Pécsi Est Café egyszerre kávézó, az egyetemi partik helyszíne és koncerthelyszín, ahol a legnépszerűbb magyar zenekaroktól kezdve a nemzetközi undergrounding sokan megfordulnak - novemberben például a Vad Fruttik és a pécsi Halott Pénz egy holland indie-folk banda, a Town of Saints is fellép. Hogyan spórolhattok az egyetemi tankönyveken? Cikkünket itt találjátok.
Kocsmák, diszkók
A belváros szélén, a Zsolnay Vilmos úton található a Jobb Mint Otthon, amely pont olyan, amilyennek egy egyetemi kocsmát képzelünk - faasztalok és -székek, poszterek a falakon és a plafonon. Nem is beszélve az egyetemistabarát árakról és az állandó italakciókról.
Népszerű egyetemi kocsma - focimeccsnézéssel és csocsóval - a Somogyi Béla utcában található Hokedli, ahol népzenei esteket szoktak tartani, a Rákóczi utcai Campus Lokál Sopianae, a Rókusalja utcai Kiskorsó és a Hungária úti MozaIQ Café is. A Rákóczi úton, a Zsolnay-szobor környékén van a Monte Cristo Café Bár, amely hétköznap is hajnalig tart nyitva. Sokak kedvence a Kacsóh Pongrác utcai Csalogány Presszó is, ahol jó időben a teraszra is ki lehet ülni, illetve a Damjanich utcai Corner Söröző is.
A diszkók közül a Tudásközpont mellett, a Breuer Marcell sétányon található UNIV Lounge az egyik legkedveltebb az egyetemisták körében. Bár a neve nem ezt sugallja, diszkó a Xavér utcai Pécsi Sörház is. A Boszorkány utcai Pollack B-Klubban délután csocsó, billiárd, darts és flipper, este pedig meccsnézés, DJ-k és fellépők várják a hallgatókat.
Olcsóbb-e vidéken egyetemistának lenni? |
Ha vidéki egyetemre jártok, az önköltségen és az albérletárakon spórolhattok, a közlekedést nem ússzátok meg olcsóbban, és a kollégiumi helyért is körübelül ugyanannyit kell fizetni, mint a fővárosban. Önköltség A vidéki egyetemeken a szakok önköltsége akár százezer forintttal is alacsonyabb lehet a budapesti intézményekénél: az összeg függ a képzés fajtájától és szintjétől is - az eszközigényes orvosi képzésért például mindenhol eymillió forint körüli önköltséget kell fizetni szemeszterenként. A 2014-es általános felvételin az alapszakok közül a gazdálkodási és menedzsmentre jelentkeztek a legtöbben, amelyért a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 300 ezer, a Budapesti Corvinus Egyetemen félévenként 295 ezer forintot kell fizetni. A Pécsi Tudományegyetemen ezzel szemben 215 ezer, a Szegedi Tudományegyetemen pedig 185 ezer forintba kerül egy szemeszter. A Debreceni Egyetemen 170 ezret, a Miskolci Egyetemen pedig 155 ezret kell fizetni. Kollégium, albérlet A kollégiumot viszont a vidéken tanuló egyetemisták sem ússzák meg olcsóbban: a nagy vidéki tudományegyetemeken 9-22 ezer forintért lakhatnak 2-4 ágyas szobákban vagy apartmanokban a hallgatók – legalábbis az állami ösztöndíjasok. Budapesten a BME-s, állami ösztöndíjas diákoknak havi 9300-11 650 forintot, az önköltségesnek pedig ennek a dupláját kell fizetniük. Az ELTE-seknek - az államilag támogatott és fizetős diákoknak is - 9320-15 320 forint, az állami ösztöndíjas Corvinusoknak pedig 9300-16 ezer forint a kollégiumi díj – itt az önköltségeseknek ezen felül diákotthoni normatívát kell fizetniük. Az albérletárak között már kicsit nagyobb az eltérés: Budapest belső és „előkelő” kerületeiben kétezer forint, a Budapesti Corvinus Egyetem környékén 1500 forint, a nyolcadik kerület körúton belüli részén – ahol több egyetemi épület is található - 1700 forint, a körúton kívüli részén pedig 1300-1400 forint körüli összeget kell fizetni négyzetméterenként. A XI. kerületi, a BME-hez, illetve az ELTE lágymányosi campusához közeli lakások ára 1200-1300 forint négyzetméterenként. A vidéki hallgatóknak az olcsóbb budapesti kerületekhez hasonló összeget kell szánniuk az albérletre, ami a fővárosi, egyetemközeli lakásokhoz képest akár 10-20 ezer forintos megtakarítást is jelenthet. Pécsen és Debrecenben 1300 forint az átlagár négyzetméterenként, Szegeden olcsóbban, 1100 forintért, Győrben viszont ennél drágábban, 1700 forintért kínálják az albérleteket. Az ár persze függ attól, hogy mennyire felszerelt a lakás, és mennyire van közel az egyetemhez: egy ötven négyzetméteres albérlet kerülhet 40, de 70 ezer forintba is. Közlekedés Pécsen autóbuszok járnak, a havi bérlet ára tanulóknak 3300 forint, a 6700 forintos teljes árú bérlet majdnem fele. A negyedéves bérlet 9500 forint (a felnőtt 19 170 forintba kerül). Szegeden a trolikra, buszokra és villamosokra érvényes havi tanulóbérlet ára 3585 forint, amely kicsivel több, mint a teljes árú, 6830 forintba kerülő bérlet árának fele. Debrecenben is villamosok, troli- és autóbuszok járnak. A teljes árú havi bérlet 6500, a diákbérlet pedig 3600 forintba kerül. Miskolcon autóbuszok és villamosok járnak: a kombinált diákbérlet 3900, a teljes árú hétezer forintba kerül. Kedvezményes éves bérletet itt sem vehetnek a diákok – az általános, arcképes bérlet ára 77 ezer forint. A többi vidéki egyetemvárosnál jóval olcsóbb a buszos tömegközlekedés Győrben: a havi diákbérlet mindössze 2200 forint – a felnőtt bérletért 6500 forintot kell fizetni. A negyedéves bérlettel ráadásul egy ezrest lehet spórolni: 5600 forintba kerül – a teljes árú bérlet 16 500 forint. |
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |