Jól járhatnak a nem fizető diákhitelesek a januári változásokkal Felsőoktatás
MTI

Jól járhatnak a nem fizető diákhitelesek a januári változásokkal

Remélhető, hogy a Magyar Követeléskezelő Zrt. (MKK) rugalmasabb lesz a diákhitel-követelések behajtásánál, mint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) volt - nyilatkozta a keddi Magyar Nemzetben Vámosi Péter, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökhelyettese.

Kiemelte: az MKK a volt hallgatókkal például egyedi megállapodásokat köthet, aminek során az adós élethelyzetéhez jobban igazodó megállapodás születhet.

Januártól lép életbe az a kormányrendelet, miszerint a felmondott diákhiteleket a Diákhitelközpont először az MKK-nak kell hogy átadja. Az eddig érvényben lévő, 2012-ben hozott jogszabály alapján rögtön a NAV-hoz kerültek a problémás ügyfelek, az adóhatóságnak kellett behajtania a tartozást. 

Az új szabályozás szerint később indul el az adóhivatali eljárás azoknak a - kis arányú - hitelszerződéseknek az esetében, amelyeket a kölcsön felvevői nem tudnak visszafizetni - hangsúlyozta Vámosi Péter.

Így trükközhetnek az egyetemisták a diákhitellel: befektetésnek sem rossz?

A diákhitel I. keretében fölvett összeget a legjobban lakás-takarékpénztárban lehet fialtatni - mondta Trencsán Erika, a BankRáció.hu szakértője a szombati Magyar Nemzetben. Egy családban több ember is köthet lakáskasszás szerződést, minimálisan négy évre, havi 20 ezer forintos vállalás mellett, ami három szerződés esetében 60 ezer forint befizetését jelenti.

Minden, amit a javító dolgozatról tudnotok kell Közoktatás Gál Luca

Minden, amit a javító dolgozatról tudnotok kell

Kötelező javító dolgozatot írni? Ha rossz lesz, akkor is bekerül a jegy az ellenőrzőbe? Bár sok diák azt gondolja, hogy erre országos szabályok vonatkoznak, a valóság az, hogy a javító dolgozatok rendjét minden iskola maga határozza meg a pedagógiai programjában. Megnéztük, milyen előírások érvényesek, és milyen különbségek lehetnek intézményenként.