Vizsgálatot kér az ELTE a hétfő esti tűzeset miatt Felsőoktatás
MTI

Vizsgálatot kér az ELTE a hétfő esti tűzeset miatt

Egyelőre nem tudni mi okozta a tüzet hétfő este a XI. kerületi Dayka Gábor utcai kollégiumban; az ELTE teljes körű kivizsgálást kért az illetékes hatóságtól - közölte az intézmény.

Képünk illusztráció

Közleményükben azt írták: az ELTE Kőrösi Csoma Sándor Kollégium "B" épületének egyik földszinti szobájában keletkezett a tűz hétfő este 19 óra körül. A riasztórendszerek rendeltetésszerű működésének köszönhetően az épületet a kollégium dolgozói gyorsan és problémamentesen kiürítették. Néhány percen belül a helyszínre érkeztek a tűzoltók is, akiknek körülbelül 19 óra 30-ra sikerült is eloltania a tüzet. Az érintett földszinti szoba azonban teljesen kiégett.

A tűz idején senki nem tartózkodott a szobában, így senki sem sérült meg. A tűzeset a "B" épületrészben lakó mintegy 374 hallgatót érintette közvetlenül, közülük legtöbben már vissza is költözhettek a kollégiumba, 45 embert átmenetileg az ELTE más intézményeiben - elsősorban a teljesen felújított és néhány hete átadott Nagytétényi Úti Kollégiumban - helyezték el - olvasható az egyetem közleményében.

Tűz volt hétfő este egy budapesti kollégiumban

Tűz miatt kiürítettek egy kollégiumot a budapesti Dayka Gábor utcában hétfőn, kora este - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője Kisdi Máté elmondta: a tűz a három szintes kollégium egyik földszinti szobájában keletkezett. A lángokat megfékezték, megakadályozták a tűz továbbterjedését. Az épületet több mint négyszáz embernek kellett elhagynia.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.