Tüntetők várják Schmitt Pált a Debreceni Egyetemen? Felsőoktatás
Eduline

Tüntetők várják Schmitt Pált a Debreceni Egyetemen?

Ismét tüntetők várhatják az államfőt egy programján, sajtóhírek szerint ugyanis tiltakozó demonstrációkra készülnek a...

Ismét tüntetők várhatják az államfőt egy programján, sajtóhírek szerint ugyanis tiltakozó demonstrációkra készülnek a Debreceni Egyetem hallgatói és oktatói Schmitt Pál pénteki látogatása idejére - írja a Népszava.

Schmitt Pál köztársasági elnök pénteken a Debreceni Egyetem alapításának 100. évfordulója alkalmából mond beszédet az intézmény vezető testületének ünnepi szenátusi ülésén, ahol a hazai tudományos élet vezetői szólalnak majd fel.

A HajduPress szerint a Terrorelhárító Központ munkatársai már a hét elején terepbejárást tartottak, mert "a Schmitt Pált övező általános hangulat", a plágiumügy okozta hallgatói és oktatói felháborodás miatt az elnök látogatása "cseppet sem ígérkezik ünnepélyesnek és tükörsimának."

Egyes hallgatói és oktatói körök tiltakozásokat terveznek péntekre - noha hivatalos demonstrációt egyetlen hallgatói szervezet sem jelentett be. A készülődését erősíti egy nyílt levél is, amelyben Porcsin Zsolt debreceni újságíró arra kérte az államfőt: ne menjen Debrecenbe, ne vonja magára a figyelmet a centenáriumot ünneplő egyetemről, és ne sodorja bajba az ellene tiltakozókat - részletezi a Népszava.

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.