Furcsa kór támad az egyetemistákra a vizsgaidőszak végén Felsőoktatás
Eduline

Furcsa kór támad az egyetemistákra a vizsgaidőszak végén

Még javában tart a vizsgaidőszak, nemsokára azonban megkezdődik a második félév, amely – brit tudósok szerint – gyakran lehangoltságot és levertséget vált ki az egyetemistákból. Már nevet is adtak a jelenségnek: ez a second term blues.

A leicesteri egyetem három éven keresztül arra kért negyven egyetemistát, hogy minden héten készítsenek egy ötperces videót aktuális hangulatukól. A résztvevők többsége a félév elejéhez közeledve növekvő aggodalomról számolt be – írja a The Guardian.

Egy másik egyetem vizsgálata szerint a „second term blues” hátterében a honvágy ugyanúgy közrejátszik, mint a vizsgaeredmények és a közelgő szorgalmi időszak miatt kialakuló stressz. Mivel a levertség nemcsak a tanulmányokra, hanem a társas kapcsolatokra is kihat, számos brit egyetem kínál ingyenes tanácsadást, de a hallgatóknak az is segítséget jelenthet, ha csatlakoznak valamilyen alkotói közösséghez vagy klubhoz, így új emberekkel ismerkednek meg.

Persze a végigtanult január után egyébként is egyenesbe kell hozni a szervezetet: több alvás, több vitamin, több sport. Hogyan lehet elszúrni az egyetemi, főiskolai vizsgákat? Itt találjátok a tiltott dolgok listáját.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

 

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.