"Luxuskolit" kínálnak a budapesti egyetemistáknak Felsőoktatás
Eduline

"Luxuskolit" kínálnak a budapesti egyetemistáknak

Augusztus végére már általában elfogynak az olcsó és jó helyen található lakások a fővárosban: a tehetősebb diákok...

Augusztus végére már általában elfogynak az olcsó és jó helyen található lakások a fővárosban: a tehetősebb diákok azonban választhatnak az úgynevezett magánkollégiumok közül is - írja a Hír24.

Az új kezdeményezés lényege, hogy egy cég megvesz egy nagyobb, jó helyen lévő lakást, és átalakítja úgy, hogy körülbelül 10 fő lakhasson benne. A „hivatalos” kollégiumoknál persze többet, 25-40 ezer forintot kérnek rezsivel együtt. A kollégiumi árakról itt olvashattok, azt pedig, hogy mik a kollégiumi élet előnyei és hátrányai, itt nézhetitek meg.

A „Grassalkovich” kollégiumban például 10 darab 20-22 négyzetméteres, kétágyas szobát alakítottak ki. Minden szoba fürdőszobás (zuhanyzó, mosdó és WC), a koleszhoz pedig tartozik wifi és egy 600 négyzetméteres kert is - mindez havi 40 ezer forintért.

Az albérletárak sem sokkal maradnak el ettől: utoljára 2009-ben csökkentek, az elmúlt időszakban pedig újra növekedni kezdtek. Ez az egyetemista bérlők nagy száma mellett az ingatlanvásárlási kedv mérséklődésének köszönhető - mondta a portálnak Kosztolánczy György, az OTP Ingatlanpont ügyvezetője. Mennyiért lehet lakást bérelni Budapesten és a többi egyetemvárosban? Erről itt olvashattok.

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.