Ilyen filmeket sem minden nap láthattok a moziban Felsőoktatás
MTI

Ilyen filmeket sem minden nap láthattok a moziban

Programajánló azoknak, akik szeretik a japán kultúrát: a japán művészi animációt akarja népszerűsíteni a Toldi Moziban március 16-án és 17-én szervezett Japán Animációs Rövidfilm Fesztivál.

A fesztivál a Tokiói Művészeti Egyetem film- és médiakutatási posztgraduális képzésének animáció szakirányával közös szervezésben jött létre - olvasható a Budapest Film közleményében.

A fesztivál első napján két blokkban vetítenek filmeket az animáció szakirány hallgatóinak munkáiból. Az első blokk elsősorban a gyermekeket célozza meg, de a filmek a felnőttek számára is remek kikapcsolódást nyújtanak, hiszen általuk betekintést lehet nyerni a japán kultúra különböző szegmenseibe. A második blokkban az animáció szakirány 7. évfolyamának diplomamunkái lesznek láthatók, amelyekben az alkotók különböző érzelmi helyzeteket, szituációkat, illetve társadalmi problémákat dolgoznak fel. A program néhány filmje gyermekek számára ijesztő lehet, ezért ez a szekció 12 éven aluliak számára nem ajánlott.

A második napon válogatást mutatnak be az egyetem tanára, Juicsi Ito animációiból. Utána a professzor beszél röviden munkásságáról. Juicsi Ito oktatói munkája mellett rendezői tevékenységéről is híres, 1998-ban megalapította az I.TOON Ltd. vállalatot, amelynek ma is vezetője. Animációiban különböző technikákkal dolgozik, egyéni munkásságában a gyurmafilmek a legmeghatározóbbak. Ezen kívül televíziós animációkat, reklámokat és zenei videókat is rendez. Ő Japán egyik leghíresebb animációsfilm-rendezője, egyben elismert szaktekintély a figurákat alkalmazó animációk területén.

A fesztivál záró elemeként az Anime Tamago projekt két alkotását tekintheti meg a közönség. Az Anime Tamago (korábban képzési program ifjú animátoroknak) a japán állam kulturális hivatalának kezdeményezése, célja a fiatal animátorok gyakorlati képzésének támogatása, amelyben a hangsúlyt a szakmai tapasztalat megszerzése közbeni fejlődésre helyeződik. A kulturális hivatal minden évben négy stúdiót választ ki, amely a fiatal animátorok képzésének keretén belül elkészít egy rövidfilmet.

A filmeket japán nyelven, angol felirattal és választható magyar hangalámondással vetítik.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.