Hallgatói szerződés: megvan a HÖOK-os javaslat az utolsó vitás kérdésben Felsőoktatás
MTI

Hallgatói szerződés: megvan a HÖOK-os javaslat az utolsó vitás kérdésben

A hallgatói szerződések kérdésével foglalkozó munkacsoport azt javasolja a Felsőoktatási Kerekasztalnak, hogy az...

A hallgatói szerződések kérdésével foglalkozó munkacsoport azt javasolja a Felsőoktatási Kerekasztalnak, hogy az állami ösztöndíjas hallgatóknak húsz éven belül kelljen a tanulmányaikkal eltöltött időt ledolgozniuk - mondta Nagy Dávid, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke pénteken az MTI-nek. A hallgatói vezető tájékoztatása szerint ezt a munkacsoport pénteki ülésén jelenlévők egyöntetűen támogatták.

Nagy Dávid ugyanakkor kiemelte: a HÖOK továbbra sem tartja jó megoldásnak a hallgatói szerződést annak a problémának a kezelésére, amire létrejött. Ugyanakkor az, hogy a korábbiakhoz képest sikerült könnyítést elérni, mindenképpen pozitív elmozdulás - állapította meg.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön az M1 Ma reggel című műsorában azt mondta: egy pont kivételével döntött a kormány a hallgatói szerződések ügyében a változtatásokról, és elfogadta a hallgatókkal megtárgyalt kompromisszumot.

A miniszter közölte, az a kérdés maradt nyitott, hogy hány éven belül kell ledolgozniuk az állami ösztöndíjas hallgatóknak Magyarországon a tanulmányi idejüket. A miniszter szavaiból akkor kiderült, három variáció lehetséges, 20, 15 vagy 12 év. A tárcavezető azt mondta, hogy tartanak még egy rövid egyeztetési fordulót, és abban bízik, hogy jövő héten aláírhatnak egy átfogó megállapodást a Felsőoktatási Kerekasztal részvevőivel.

Jelezte: a diákok egyoldalú nyilatkozatot írnának majd alá, amelyben vállalják a törvényi feltételeket, azaz a magyar munkajog szerinti foglalkoztatást. Ha valaki külföldön, de magyar vállalatnál dolgozik, és itthon fizeti az adót, az ugyanúgy megfelel a törvényi feltételeknek - fűzte hozzá. A Felsőoktatási Kerekasztal az MTI információi szerint szerdán ül össze.

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.