Ennyibe kerül a kollégium 2016-ban Felsőoktatás
Eduline

Ennyibe kerül a kollégium 2016-ban

A felsőoktatási intézmények kollégiumainak többségében a héten lezárulnak a felvételi eljárások. Megmutatjuk, mennyibe kerülnek a kollégiumi ágyak egy-egy egyetemen, bár nagy titkot nem árulunk el azzal, hogy jóval olcsóbbak az albérleteknél.

A díjak leginkább attól függnek, milyen felszereltségű az épület, hány ágyas az adott szoba, illetve államis vagy önköltséges helyre került be a hallgató. A példa kedvéért: egy PPP konstrukcióban épült kolesz egyágyas szobája a legdrágább lehetőség, ezért akár 30-40 ezret is elkérhetnek, míg egy régebbi épület 4 ágyas szobája kevesebb, mint 10 ezer forintból kijön.

A BME hallgatóinak államilag finanszírozott képzés esetén nagyjából 9-12 ezer forint közti összeget kell havonta fizetni a kollégiumi elhelyezésért, míg a költségtérítéses hallgatóknak ez a díj 20-23 ezer forint körül mozog. Az ELTE kollégiumaiban 9-16 ezer forintos díjakkal szembesülnek a diákok, a SOTE 9-17 ezerért kínálja a férőhelyeket.

Az Óbudai Egyetemen 14-22 ezer forintos díjat szabtak az államis diákoknak, a költségtérítésesek díja azonban már sokkal borsosabb, 26 ezer forinttól egészen 64 ezerig terjed. A Corvinuson 9-18 ezer forint közötti havidíjra számíthatnak a hallgatók, önköltséges képzés esetén pedig 23-30 ezer forint lesz a havi „lakbér” kolesztól függően.

 

A Pécsi Tudományegyetem kolijaiban 12-18 ezer forintba kerül egy hónap, a Debreceni Egyetemen pedig 12-22 ezer forintot kell fizetnetek a kollégiumi férőhelyért. A Széchenyi István Egyetem esetében 9-14 ezer forint a havidíj. A Pannon Egyetemen 11-28 ezer egy férőhely.

A legtöbb kollégium esetében egy félévenkénti 5-6 ezer forintos internethasználati díjjal is érdemes kalkulálni.

Budapesten és néhány nagyvárosban találhatók magányegyetemek, melyek jóval költségesebbek, mint az egyetemek intézményei, ám általában jól felszerelt intézményekről van szó, ráadásul a 40-60 ezer forintos díjaik még mindig olcsóbbak, mint ha valaki egyedül bérelne egy garzont.

 

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.