Dalköltő képzést indít az ELTE Kollár-Klemencz László kezdeményezésére Felsőoktatás
Gál Luca

Dalköltő képzést indít az ELTE Kollár-Klemencz László kezdeményezésére

Az oktatásba olyan ismert kortárs művészek bevonását tervezik, mint Grecsó Krisztián, Háy János, Kemény Zsófi és Balla Gergely.

A 2024/25-ös tanévtől már dalköltő képzésre is lehet jelentkezni az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán -  írja a HVG.

A 4 féléves esti képzést az ELTE azoknak ajánlja, akik irodalmi dalszövegek, és ezek zenei kíséretének írásával szeretnének foglalkozni, illetve akik később előadóművészként, dalok, dalszövegek szerzőjeként, vagy a dalköltészet tudományának továbbadójaként szeretnének tevékenykedni.

A képzés ötletével nem más, mint Kollár- Klemencz László író, zenész és dalköltő kereste fel az egyetemet.

„Az én misszióm, hogy a dalköltészet mint műfaj és önálló művészeti ág kikerüljön a szórakoztatóipar könnyűzenei konjunktúrája alól, és elfoglalja megbecsült helyét. Ebben a folyamatban a legfontosabb első lépés – a népzene és a jazz mintájára –, a dalköltészet legmagasabb szintű oktatása, az egyetemi képzésbe való integrálása. Az egyetemi oktatásban képzett dalköltők el fogják hozni a műfaj kiemelkedését és megbecsültségét is. Ez a dalköltő képzés hatással lesz nemcsak a kortárs zenére és irodalomra, hanem a kultúra más területeire – film, képzőművészet, színház – is, így hozzájárul az egész magyar kulturális élet színvonalának emeléséhez.”

- mondta a zenész.

Az önköltséges művészeti képzést még érdekesebbé teszi, hogy az ELTE tanárain kívül számos kortárs dalszerzőt, költőt és írót is szeretnének bevonni az oktatásba. A nevek között szerepel: Balla Gergely, Dargay Marcell, Grecsó Krisztián, Háy János, Kemény Zsófi, Másik János, Menyhárt Jenő, Sebő Ferenc, Szendrői Csaba és Víg Mihály.

 

 

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.