Megvannak az első számok: az ELTE hallgatóinak 87 százaléka oltatta be magát Felsőoktatás
Bezzeg Hanna

Megvannak az első számok: az ELTE hallgatóinak 87 százaléka oltatta be magát

Az egyetem még a tanév elején indított önkéntes és anonim felmérést az oltottsági arányokról, az eredmény pedig jóval az országos átlag fölött van.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem közleményében úgy fogalmaz, bár jelenléti formában kezdték a tanévet, annak fenntarthatósága érdekében fontosnak tartották felmérni az oltottsági arányt az intézményben.

A kérdőívet szeptember 7-ig közel huszonkétezer ELTE-polgár (hallgató, oktató, munkatárs) töltötte ki: a válaszadók mintegy 90%-a megkapta mindkét oltást, további 2% pedig tervezi, hogy beoltatja magát. A legnagyobb az átoltottsági arány az oktatók és a kutatók körében, itt a válaszadók 97%-a vette fel az oltást. Ez az arány a hallgatók körében 87%, az egyetemi munkatársak esetében pedig 90%. Az összes válaszadó 7%-a ugyanakkor továbbra is úgy nyilatkozott, hogy nem kapott oltást és nem is tervezi felvenni. A kitöltök kétharmada úgy véli, nem esett át koronavírus-fertőzésen.

Az ELTE szigorú egészségvédelmi szabályokkal indította az őszi félévet: kötelező maszkot viselni, és hetente felmérik, hányan kaptak oltást. A távolságtartást is fontosnak tartják: az Informatikai Karon az őszi félévben két részre osztják a hallgatókat, akiknek csoportonként felváltva kell bejárniuk élőben az órákra.

Jó, ha délután 4-kor kapnak főtt ételt - középiskolák tucatjai működnek menza nélkül szerte az országban Közoktatás Székács Linda

Jó, ha délután 4-kor kapnak főtt ételt - középiskolák tucatjai működnek menza nélkül szerte az országban

Az a kisebb probléma a közétkeztetéssel kapcsolatban, hogy a diákoknak nem jut elég idejük a menzán felszolgált ebéd elfogyasztására. A nagyobb, hogy - főként a középiskolák esetében - menza sem áll rendelkezésre, így a tanulók leghamarabb akkor jutnak főtt ételhez, amikor a tanítás után hazaérnek.