Öt dolog, amit minden elsőévesnek érdemes elintéznie a következő hetekben Felsőoktatás
Csik Veronika

Öt dolog, amit minden elsőévesnek érdemes elintéznie a következő hetekben

Beiratkozás, diákigazolvány-igénylés, diákmunka vállalása és sok más - bőven lesz dolgotok a következő hetekben, ha idén kezditek az egyetemet és a főiskolát. Lássuk, milyen feladataitok lesznek.

Mire lesz szükség a beiratkozáshoz?

Kis túlzással ez a következő pár hét legfontosabb eseménye – időben nézzétek meg az egyetemi-főiskolai tájékoztatóban, hogy milyen formában kell beiratkozni, milyen igazolványokat, dokumentumokat kell bemutatni. Arról, hogy általában hogyan néz ki a beiratkozás, itt olvashattok el mindent. Azt pedig itt nézhetitek meg, hogy az egyetemek mikor tartják a regisztrációs időszakot és a beiratkozást.

Milyen ösztöndíjakra és támogatásokra lehet pályázni?

Az egyetem elkezdése még akkor is sok kiadással jár, ha állami ösztöndíjas helyet szereztetek a 2021-es felvételin. Ezért érdemes már most megnézni, milyen ösztöndíjakra és támogatásokra pályázhattok – ezek közül néhányat az önköltséges képzéseken tanulók is megkaphatnak.

Diákmunkára szükségetek lesz?

Ha igen, még a félév elején jelentkezzetek valamelyik iskolaszövetkezetnél – később, amikor már órákra kell járnotok, kevesebb időtök lesz a diákmunkával kapcsolatos ügyek intézésére. 

Arról, hogy mire jó még a Neptun és hogyan érdemes kezdeni vele a megismerkedést itt írtunk.

A bankszámlátokkal elégedettek vagytok?

Ha ideje lenne váltani, még most nézzétek meg, milyen banki ajánlatok közül választhattok – több pénzintézet kifejezetten kedvező bankszámlacsomagokat kínál egyetemistáknak és főiskolásoknak. A számlanyitáshoz és választáshoz itt találtok egy kis segítséget.

Ne felejtsétek el a diákigazolványt

Fontos: csak október 31-ig használhatjátok a középiskolai diákigazolványotokat, időben kezdjétek el a diákigazolvány-igénylést. Ehhez először egy okmányirodába kell bemennetek, ahol fotót készítenek rólatok és rögzítik az aláírásotokat. Ezután az igénylést az elektronikus tanulmányi rendszeren keresztül indíthatjátok el. Nem tudjátok, hogyan kezdjetek hozzá? Ebben a cikkünkben lépésről lépésre vezetünk benneteket a diákigazolvány-igénylésen.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.