A Színművészetisek szerint nincs ok a félév érvénytelenítésére Felsőoktatás
Eduline

A Színművészetisek szerint nincs ok a félév érvénytelenítésére

Remélik, a félévtörlésre nem lesz szükség, hiszen már hetekkel ezelőtt összerakták az oktatási tevékenységük igazolásához szükséges többszáz oldalas dokumentációt.

Ahogy nemrég megírtuk, új lehetőséget kaptak az egyetemek vezetői a félévek "értékelésével" kapcsolatban. A rendelet értelmében ha a felsőoktatási intézmény fenntartója úgy dönt, hogy egy félévet nem ismer el érvényesnek, mert nem tudja ellenőrizni az órákat, akkor ez a döntés azonnal végrehajtható, és az ellene indított közigazgatási pernek nincs halasztó hatálya.

Erre reagálva a Színház- és Filmművészeti hallgatói közleményükben azt írták, hogy "intézményükben nem áll fenn sem közegészségügyi-, sem közbiztonsági ok, sem természeti csapás, mely ellehetetlenítené a tanulmányi kötelezettségek jogszerű teljesítését.

A tanév rendjét és a hallgatói jogok érvényesülését közvetlenül éppen a tanulmányi félév felfüggesztése, közvetve pedig az alapítványi átállás módja fenyegeti – ezen veszélyeket elháríthatónak találjuk, amennyiben az Innovációs- és Technológiai Minisztérium, az alapítói jogok törvényes gyakorlója, az ellenérdekű fenntartóval szemben fellép"

– tették hozzá.

Bíznak benne, hogy az egyetemet fenntartó kuratórium nem él újonnan kapott felhatalmazásával, ugyanis már hetekkel ezelőtt összerakták az oktatási tevékenységük igazolásához szükséges többszáz oldalas dokumentációt, amelyet egyébként az Oktatási Hivatalhoz éppen a kuratórium által megbízott vezetőség feladata lenne eljuttatni – így a dokumentációhoz természetesen ők is hozzáférnek.

Az egyetem fenntartója dönthet úgy, hogy érvényteleníti a tanévet

A szerda éjjel megjelent kormányrendelet ad erre lehetőséget - írja a hvg.hu.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Az Egyesült Királyságban vagy az USA-ban jobb egyetemre járni? Felsőoktatás Vendégszerző

Az Egyesült Királyságban vagy az USA-ban jobb egyetemre járni?

Sokan álmodoznak arról, hogy külföldön tanuljanak, de amikor választani kell a brit és az amerikai egyetemek között, könnyű elveszni. Mindkét rendszer világszínvonalú, mégis másképp működik: eltér a tanórák felépítése, a felvételi folyamata, a közösségi élet és a mindennapok ritmusa. Ritli Zsanett írása, aki a University of St. Andrews alumnájaként és jelenlegi Fulbright-ösztöndíjas NYU hallgatóként mindkét felsőoktatási rendszerben első kézből szerzett tapasztalatot.