Mesterképzésre jelentkeztetek? Ilyen szempontok alapján rangsorolnak benneteket Felsőoktatás
Eduline

Mesterképzésre jelentkeztetek? Ilyen szempontok alapján rangsorolnak benneteket

Továbbtanulnátok mesterképzésen? Itt megnézhetitek a pontszámítási szabályokat, illetve azt, hogy milyen szempontok alapján rangsorolnak majd benneteket.

A mesterképzések jelentkezési határideje ugyanaz volt, mint az alap- vagy osztatlan szakokra jelentkezőknél. Ugyanakkor rátok egészen más szabályok vonatkoznak a felvételin.

MA- vagy MSc-szakra jelentkezőként maximum 100 pontot gyűjthettek, a minimumponthatár pedig 2020-ban is 50 - tehát, ha ennél kevesebb pontotok van, akkor sem állami ösztöndíjasként, sem önköltséges formában nem kezdhetitek meg a tanulmányaitokat mesteres hallgatóként.

A mesterképzésen maximálisan szerezhető 100 ponton belül az egyes többletpontok jogcímeit, mértékét és ezek megállapításának rendjét a felsőoktatási intézmények határozzák meg - olvasható a felvi.hu-n. Vagyis erről az egyetem vagy főiskola honlapján tudtok pontosabban tájékozódni.

Esélyegyenlőség jogcímen - azaz hátrányos helyzetért, fogyatékosságért, gyermekgondozásért - mindenképpen jár legalább egy, de legfeljebb tíz többletpont, de a többit az egyetemek, főiskolák határozzák meg. Általában beleszámít a pontozásba a már megszerzett oklevél minősítése, vagy éppen átlaga, a záróvizsga eredménye, valamint mérvadó szokott lenni a felvételi vizsga - amely a legtöbb mesterszaknál kötelező - vagy motivációs beszélgetés eredménye is.

Az is fontos, hogy a felvételitek értékelése független attól, korábban melyik felsőoktatási intézményben szereztétek az okleveleteket.

Felmérést készített a HÖOK - a hallgatók 40%-a elégedett a távoktatással

Az órák 42%-át a járványhelyzetet követően is ki lehetne váltani távoktatással.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

 

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.