Online szakzárás az ELTE jogi karán: egy ideig így tartják a szakdolgozatvédéseket Felsőoktatás
Eduline

Online szakzárás az ELTE jogi karán: egy ideig így tartják a szakdolgozatvédéseket

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara is reagált kialakult helyzetre: múlt pénteken tartották az első online védést, kedd délutánra már csaknem ötven joghallgató adhatott számot tudásáról ilyen formában.

Március 13-án tartották az első online szakdolgozatvédéseket az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán (ÁJK), amire korábban még nem volt példa a kar történetében - írja közleményében az egyetem. A Polgári Jogi és Büntetőjogi Tanszékeken megtartott virtuális védések alkalmával előre egyeztették a hallgatókkal, hogy milyen platform áll rendelkezésükre a videóbeszélgetés lebonyolítására.

Ez kezdetben okozott némi fennakadást a videóhívások képminősége tekintetében, de mostanra minden hallgató számára elérhetővé tettek olyan alkalmazásokat, amelyeken keresztül gördülékenyen folytathatók le a számonkérések. Az oktatók is folyamatosan megosztják egymással a tapasztalataikat - teszi hozzá az intézmény.

„Csak kedden több mint húsz hallgató szakdolgozatvédése zajlott le a tanszéken. Tapasztalataink szerint ezeken nem volt fennakadás, a védések menete gördülékeny volt. A hallgatók számára nem jelentett gondot a csatlakozás és a kommunikációban sem akadt probléma” – mondta Menyhárd Attila, az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék vezetője.

A nemrég bejelentett, egyetemeket érintő korlátozásokat követően 79 szakdolgozatvédés maradt hátra az ELTE ÁJK-n a tavaszi időszakban. Ebből csaknem ötven hallgató már túl is van a beszámolón.

Nap képe: üres teremben, neten keresztül vizsgáznak a diákok a Milánói Műszaki Egyetemen

Ilyen az egyetemi vizsga a koronavírus ideje alatt Olaszországban, illetve ilyen, amikor egyetlen diák sem ül az előadóban, a tanár mégis órát tart.

Nem szeretnél lemaradni a legfontosabb információkról? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.