Hány át nem vett diploma porosodik az egyetemeken? Felsőoktatás
Eduline

Hány át nem vett diploma porosodik az egyetemeken?

Nincs ma olyan hazai egyetem vagy főiskola, ahol a végzősök mindegyike közvetlenül a záróvizsga után át is veszi felsőfokú végzettségét igazoló oklevelét, mert nem mindenki szerzi meg az ehhez szükséges nyelvvizsgát. Akad olyan intézmény, ahol a végzősök kétharmadának raktáron porosodik a diplomája - írja a hvg.hu.

A nyelvvizsga 1996 óta a diploma megszerzésének előfeltétele. Hogy melyik intézményben hányan veszik át megkésve – nyelvvizsga hiányában – diplomájukat, csak nehezen becsülhető meg, mert a legtöbb intézmény nem közöl erre vontkozó adatokat. De akad azért kivétel.

A Budapesti Corvinus Egyetem közléséből kiderült, hogy évről évre nő a diplomát diplomaosztókor átvevők aránya. Míg 2007-ben a hallgatók 85 százaléka vehette át a diplomáját az ünnepélyes rendezvényen, addig tavaly már 92 százalék. Az ELTÉ-n 2006-ban 88 százalék, 2009-ben 82 százalék vitte haza diplomaosztó után a végzettséget igazoló dokumentumot. További infók az intézményekről a hvg.hu cikkében


eduline.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.