Erről biztosan nem olvashattok a történelemkönyvekben Felnőttképzés
Eduline

Erről biztosan nem olvashattok a történelemkönyvekben

Mikor pusztította el a Vezúz kitörése az ókori római romvárost?

Az eddigi álláspont az volt, hogy augusztus 24-én történt a vulkánkitörés. Plinius leveleit pedig azért tekintették eddig elsődleges forrásnak, mert a szerző szemtanúként hivatkozik magára. Pompeii-ben egy újonnan felfedezett felirat viszont arra utal, hogy a várost a Vezúv i.sz. 79-ben nem augusztus 24-én, hanem valamikor október 17-e után pusztította el - írja a BBC.

Ezen felül mások is azt bizonyítják, hogy a katasztrófa nem nyár végén, hanem inkább az ősz közepén történt. Ilyenek például az őszi gyümölcsök nyomai, amiket az elhamvadt fák ágán találtak a tudósok.

És miért ez a sok találgatás?

A szövegek fordításokban és átiratokban maradtak meg – ezekben pedig többféle dátum szerepel augusztustól novemberig. Ezek közül eddig az augusztusit fogadták el a legvalószínűbbnek.

A szakértők úgy gondolják, hogy a sokféle dátumot és találgatást az is okozhatta, hogy a régi római és a modern naptár eltér egymástól.

Kétperces történelmi kvíz: jól mennek az évszámok?

Lássuk, mennyire vagytok képben a történelmi évszámokkal. Ezeket az eseményeket is ismeritek. Teszteljétek a tudásotokat ezzel a kvízzel.

Az ingyenes óráktól a több százezer forintos kurzusokig: ennyibe kerülnek a 2026-os érettségi felkészítők az egyetemeken Érettségi-felvételi Gál Luca

Az ingyenes óráktól a több százezer forintos kurzusokig: ennyibe kerülnek a 2026-os érettségi felkészítők az egyetemeken

Bár még messzinek tűnik a 2026-os érettségi, azonban sok helyen szeptemberben kell leadni a jelentkezést a felkészítőkre. Jó hír, hogy több magyar egyetem is indít hivatalos érettségi előkészítőt. Bár van, ahol teljesen ingyen tanulhatnak a diákok, bizonyos helyeken mélyen zsebbe nyúlós a tandíj. Viszont van olyan intézmény, amely akár 100 pluszpontot is ad érte a felvételin.