Kijárási tilalmat vezetnek be Törökországban a felvételi vizsgák idejére Érettségi-felvételi
Eduline/MTI

Kijárási tilalmat vezetnek be Törökországban a felvételi vizsgák idejére

A középiskolai és az egyetemi felvételi vizsgák idejére is kijárási korlátozást vezetnek be Törökországban.

Korlátozott idejű kijárási tilalmat vezettek be Törökországban, ahol 1,6 millió diák tesz középiskolai felvételi vizsgát - írta szombaton a helyi média. Az Anadolu Ayansi állami hírügynökség beszámolója szerint az ország 81 városában délelőtt 9 órától délután 15 óráig lesz érvényben a korlátozás, hogy elkerüljék a torlódásokat a vizsgák helyszínein a belépésnél és a távozásnál.

A diákoknak, akik közül többeket szüleik is elkísértek, maszkokat adtak és kézfertőtlenítőt. A tájékoztatás szerint mentesülnek a kijárási tilalom alól azok, akik már korábban megvásárolták jegyeiket a távolsági közlekedés járműveire, hogy a diákokat elkísérjék.

Hasonló korlátozás lesz június 27-én és másnap, amikor az egyetemi felvételi vizsgákat tartják az országban - közölte a héten a belügyminisztérium.

Újabb országban kellett iskolákat bezárni a járvány visszatérése miatt

Belgiumban három iskolát újra be kellett zárni a tanulók körében előforduló koronavírusos esetek miatt - írta csütörtökön a helyi sajtó.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.