Felvételizők, figyelem! Ezért érdemes gyakran nézni az e-maileket a ponthatárok után is Érettségi-felvételi
Eduline

Felvételizők, figyelem! Ezért érdemes gyakran nézni az e-maileket a ponthatárok után is

Miért fontos, hogy rendszeresen megnézzétek a jelentkezéskor megadott e-mail címeteket még akkor is, ha már felvettek titeket? Mutatjuk.

Még akkor is érdemes rendszeresen ellenőrizni a bejövő e-maileiteket, ha már felvettek az egyetemre, ugyanis ha még nem kaptatok, hamarosan megkapjátok  hivatalos besorolási döntést.

Az Oktatási Hivatal minden jelentkezőre ún. besorolási döntést hoz, az erről szóló határozat elérhetővé válásáról pedig elektronikus levélben értesít benneteket legkésőbb 2019. augusztus 5-ig.

Ilyen lesz az első félév az egyetemeken: a legfontosabb dátumok egy helyen

Mikor kezdődik az őszi félév? Hogyan alakulnak a tanítási szünetek és a vizsgaidőszakok? Mutatjuk, hogy mi vár az egyetemistákra az első félévben. Cikkünk első részében hét egyetem fontos dátumait néztük meg.

Az egyetemről is jön határozat?

Igen, a sikeres felvételizőknek a felsőoktatási intézmények külön felvételi határozatot is küldenek – ebben benne lesznek a fontos határidők, feladatok és a beiratkozásról is lesznek  benne információk. Erről legkésőbb augusztus 8-ig kaptok majd értesítést, szintén elektornikus formában.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.