Eredetileg orvos szeretett volna lenni, de végül egészségügyi szervező szakra vették fel a Semmelweis Egyetemre. „Ez érdekes BSc-képzés, amelynek három: orvosi, gazdasági és informatikai alappillére is van. Bár eredetileg az orvosira készültem, mindig érdekelt a matematika-fizika is, és tudtam, ha orvos lennék, akkor ez a másik út lezárulna” – mondja Johanna, aki szerint ez a kettősség öröklött, beprogramozott érdeklődés benne. „Édesapám orvos lett, de mérnöknek készült, a nagypapám pedig mérnök lett, holott orvosnak készült. Nekem végül nem kellett választanom. Ma már egyre több olyan képzés indul, ahol a hallgatónak nem kell feladnia sem a biológia, az orvoslás, sem az informatika iránti vagy a villamosmérnöki érdeklődését, hanem ezeket együtt tanulhatja. Az Óbudai Egyetem a mérnökinformatikus MSc-képzés keretein belül 2015 februárjától elindította a robotika specializációt, 2016 februárjától pedig lesz orvosi mérnökinformatika specializáció is.”

Johanna végül a programozás irányába ment el, az MSc-képzést pedig már a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) végezte a Villamosmérnöki és Informatikai Karon egészségügyi mérnök szakon. „Már az alapszak során is voltak óráim a BME-n, mert a képzés Semmelweis–BME közös volt, míg a mesterszak BME–Semmelweis közös. Így már ismerős volt a Műegyetem, mégis nehéz volt átlépni a villamosmérnöki karra. Nehéz, ám nem lehetetlen” – teszi hozzá a fiatal mérnök, aki az MSc-diplomájában már a daganatterápiával foglalkozott, majd ez lett a doktori és a kutatási témája is az Óbudai Egyetemen. A doktori oklevelét éppen a napokban, november 23-án vehette át az Óbudai Egyetem Napján.

„Ez nagyon érdekes téma, amelyben tényleg szükség van minden eddig tanult tudásomra, mind az orvosi, mind az informatikai, mind a villamosmérnöki részre” – teszi hozzá Johanna, aki az egyetem Élettani Szabályozások Tudásközpontjában dolgozik Dr. habil. Kovács Levente friss ERC-StG-nyertes kutató irányítása alatt. Johanna oktatási oldalról az ÓE Neumann János Informatikai Kar újonnan alakult Biomatika Intézetéhez tartozik, kutatási tevékenységét pedig az ÓE Egyetemi Kutató és Innovációs Központ (EKIK) támogatja.

A tumorbetegeknek segítene a kutatás

A csoport fő kutatási területei között van a mesterséges hasnyálmirigy. Hogy mi is ez? A szervezet inzulint termel, amely képessé teszi a sejteket arra, hogy a táplálékból nyert glükózt felvegyék és hasznosítsák. Ha nincs inzulin, akkor ez nem történik meg. A cukorbetegeknek ezért folyton szurkálniuk kell magukat: megnézni, milyen a vércukorszintjük, és az alapján adagolni az inzulint. A mesterséges hasnyálmirigy egy inzulinpumpából, szenzorból és persze szabályozási algoritmusból álló zárt kör, amely mindezt megvalósítja a cukorbetegek helyett. „Ennek az analógiájára szeretnénk kifejleszteni egy olyan zártkörű szabályozást, amely a tumor méretének változását szabályozza. Ezt a hosszú távú kutatási célt antiangiogén terápia használatával tervezzük megvalósítani. Az antiangiogén terápia új terápiás csoport, az úgynevezett célzott molekuláris terápiák egyik fajtája, melyek célja, hogy a daganat olyan speciális tulajdonságát találja meg, melynek gátlásával csak a daganatokra hatunk, az egészséges sejtekre és folyamatokra nem. A mi esetünkben ez azt jelenti: a tumorok érképződését szeretnénk gátolni, mert ahhoz, hogy a tumor két-három milliméternél nagyobbra tudjon nőni, saját erekre van szüksége. Azt reméljük, hogy ha az érképződést gátoljuk, nem tud tovább nőni a tumor” – magyarázza Johanna.

Az antiangiogén terápia már létezik Magyarországon, csak nagyon-nagyon drága. A kísérletek azonban, amelyeket együtt végeztek a Semmelweis Egyetem I. sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetével, arra irányultak, hogy kisebb dózis is elegendő volna. „A terápiás dózis egytizedét adtuk egereknek, azt is tizennyolc napra osztva. Így jóval kisebb tumorokat értünk el. Azt gondoljuk, hogy ez a szer hatásos és költséghatékony is lehetne, ha jó adagolási algoritmus szerint adagolnák. Erre szeretnénk létrehozni egy műszert, amely a mesterséges hasnyálmirigyhez hasonlóan szabályozási algoritmus segítségével, automatizáltan adagolná a szert. Az én munkám pedig az ilyen szabályozási algoritmusok kidolgozása.”

Dr. habil. Kovács Levente, az Élettani Szabályozások Kutatócsoport vezetőjének napokban elnyert ERC-StG-pályázata ennek az ötletnek a megvalósítására törekszik. „Mi azt vállaltuk, hogy állatkísérleti alapon, matematikai formában leírjuk azt, milyen növekedési tulajdonsága van egy tumornak, és ha megvan a matematikai modellünk, akkor erre tudunk szabályozási algoritmust tervezni” – mondja Johanna, aki már öt éve foglalkozik ezzel a területtel.

„Nincs érdekesebb, amellyel szívesebben foglalkoznék”

Hogyan képzeljük el a végeredményt? Akár beépíthető műszer is lehetne, amely állna a mesterséges hasnyálmirigyhez hasonló mérő szenzorból, a beavatkozó szervből, amely ezt a speciális szert adagolná, valamint a szabályozási algoritmusból, amely optimális szabályozást valósítana meg. „A legideálisabb eset természetesen az lehetne, ha ezzel a műszerrel a daganatot megszüntethetnénk, de manapság már a daganatterápia nem csupán azt célozza meg, hogy a teljes tumort eltűntesse, hanem az úgynevezett „stable diseases”-elmélet is megjelent. Ez azt jelenti, hogy ha nem tudjuk a tumort teljesen eltűntetni, akkor olyan stabil állapotot teremtsünk, amelyben a beteg a kontrollált betegségével együtt tud élni. A kemoterápia és a sugárterápia nagyon negatív hatással bír az egészséges sejtekre. Ha a szer megfelelő adagolásban olyan hatást érne el, hogy a kemoterápia sokkal kisebb súlyt kapna a kezelés alatt, csökkenthetnénk annak negatív hatásait.” Johanna azonban kiemeli, hogy a kutatás még sokféle kimenetelű lehet, ezt ilyenkor nem láthatják előre. Az azonban biztos, a kutatónő nagyon szereti a munkáját. „Nem látok ennél érdekesebbet, amellyel szívesebben foglalkoznék!”

„Nekem a kutatás nagyon fontos, de szeretek oktatni is. Ez rendkívül sokszínű munka. Semelyik napom nem ugyanolyan, mint az előtte levő. Igaz, nálam is előfordul, hogy fáradtan kelek fel, de úgy érzem, mindig van miért bemennem dolgozni. Rengeteg kihívás és perspektíva van benne, és megunhatatlan! El se tudom képzelni, hogy egyszer letegyem a tollat, és azt mondjam: itt vége van” – teszi hozzá Johanna, aki az Óbudai Egyetemen irányítástechnikát oktat esti, nappali képzéses hallgatóknak, magyaroknak és külföldieknek egyaránt. „Itt tulajdonképpen azzal foglalkozunk, hogyan lehet egy eszköz automatizált szabályozását megoldani” – magyarázza.

„A pálya nők előtt is nyitva áll”

A kérdésre: dolgozna-e inkább külföldön, nemmel felel. „Most esküdtem fel fél órával ezelőtt arra, hogy a magyar tudomány hírnevét öregbítem, és számomra ez nagyon fontos. Én itthon szeretnék kutatni, és a magyar tudományhoz hozzátenni. Szerintem lehet Magyarországon is érvényesülni és érdemben dolgozni. Erre az Óbudai Egyetem kiváló lehetőséget biztosít” – mondja Johanna, aki a lányoknak is ajánlja ezt a pályát.

„Nem mondom, hogy könnyű. A BME-n volt olyan mosdó, amelyről gyakran úgy éreztem, csak nekem építették” – nevet Johanna, azt példázva, milyen kevés lány járt vele egy karra. „Nem voltak más követelmények a lányoknak. Ugyanazt kellett tudnom, viszont más volt az attitűd, amellyel hozzám fordultak. Be kellett bizonyítanom, hogy én nem idetévedtem, nem egy hoszteszlány vagyok, hanem itt kutatok. Ugyanakkor gyakran ért pozitív visszajelzés is. Lányoknak is abszolút ajánlanám ezt a pályát, és nem gondolom, hogy nőként ez elérhetetlen volna” – jegyzi meg a kutatónő.

Az biztos: olyan fejlesztések, amelyeken ő is dolgozik, életeket menthetnek. Akár nők, akár férfiak kutatják. Az eredmény ugyanis nem ezen múlik. A legfontosabb, hogy azokat a fiatalokat, akik érdeklődnek a terület iránt, ne téríthessék el sztereotípiák. Ne kelljen elveszítenünk leendő kutatókat, doktorokat amiatt, hogy valamiért nem adtunk nekik esélyt.

Forrás: Edupress, Wéber Anikó