Tüntetnek a BGE hallgatói az egyetem átszervezése miatt
Az egyetemisták a BGE egyik épülete előtt gyűltek össze.
Az egyetemisták a BGE egyik épülete előtt gyűltek össze.
A diákok több problémát is emlegetnek: vannak, akik szerint alig férnek be az órákra, mások az új számonkérési rendszert és az információhiányt kifogásolják.
Az ADF szerint a HUN-REN döntése nem felelt meg a függetlenség és pártatlanság alkotmányos elvárásainak, az ELTE határozata pedig nem tekinthető önálló, autonóm és befolyástól mentes döntésnek.
Még le sem érettségizett, de már bekerült az MIT-ra és a Cambridge Egyetemre is a magyar diáklány. Megnéztük mennyit keresnek a pályakezdők a legnépszerűbb mesterdiplomákkal - mutatjuk a hét legfontosabb történéseit.
A tankerület a szülők és feltehetően a tanárok feje fölött döntött arról, hogy bezárják a makói Bartók Béla zeneiskolát, a gyerekeket pedig másik épületbe költöztetik.
Nyílt levélben tiltakoznak a magyar kutatók, oktatók a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) átszervezése ellen.
Az egyetem most közleményben reagált a Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszék megszűntetésével kapcsolatos hírekre.
A két vitába került vezető ugyanazokra a kérdésekre válaszolt, az igazság más-más szálait kibontva az Műegyetem GTK-jának elcsatolásáról és a belső feszültségről.
Egy nem hivatalos megkeresés után kezdték vizsgálni, hogy mivel járna a BME GTK átszervezése.
A hallgatók szerint hatalmas veszteséget jelentene a Műegyetem számra a GTK elvesztése.
Lényegében nincs olyan hivatalos személy, aki képviselheti őket BME és más szervezetek előtt Andor György felfüggesztése óta, de tárgyalni szeretnének. A kar elcsatolása is még bizonytalan, de tüntetésre nem készülnek.
Akik meg szeretnék tudni, hogy mi áll a dékán elmozdítása és a lehetséges elcsatolás mögött, azok kérdezhetnek a hökösöktől.
A Karácsonyi testvérek neve nemcsak Magyarországon, hanem a nemzetközi sakkéletben is ismert: mind a négyen élsport-szinten űzik a játékot. De hogyan lehet összeegyeztetni az iskolát, az edzéseket és a versenyeket, ha valaki már tizenévesen a világ élvonalába tartozik?