Az egyetemisták a BGE egyik épülete előtt gyűltek össze.
Hétfő 19 órára tüntetést szerveztek a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetemi hallgatói, miután megelégelték az egyetem átszervezése miatt kialakult működési problémákat. A résztvevők 18 órától gyülekeztek a BGE Marketin és Üzleti Kommunikáció Kar előtt, majd 19-kor megkezdődött a tüntetés, ahol a nyitóbeszédet követően a szervezők a 7 pontjuk mellett tanári leveleket is felolvasnak.

„A fejetlenség mellett a hallgatók semmibe vannak véve és semmilyen válaszokkal, illetve elnyomással akarják szőnyeg alá söpörni a problémákat” -írták korábban a tüntetés szervezői.
A elégedetlenség onnan eredt, hogy az egyetem komoly átszervezéseket indított. Kihasználatlanságra hivatkozva a BGE vezetése bezárta a Mátyásföldi kampuszt, a hallgatókat pedig átköltöztette a belvárosi épületekbe. De már a félév első napja sem indult zökkenőmentesen, ugyanis rengeteg panasz érkezett a diákoktól arról, hogy helyhiány miatt nem tudták felvenni a kötelező tárgyaikat.

Információhiány és túlzsúfoltság miatt tüntetnek hétfőn a BGE hallgatói
Az egyetem hallgatói ezt követően hét pontban megfogalmazták a problémáikat és megszervezték a tüntetést. Bár a bejelentést követően arról kaptunk hírt, hogy az egyetem vezetése és az Egyetemi Hallgató Önkormányzat (EHÖK) október 16-án egy egyeztetés során megállapodásra jutott, és egy munkacsoportot is összeállítottak a problémákra adott konkrét részetek kidolgozására, a tüntetést nem fújták le.