Nap kérdése: átjelentkezhet az idén 0. évfolyamot kezdő diák egy másik intézménybe?
Fontos kérdésre válaszolunk.
Fontos kérdésre válaszolunk.
Ha azok gondolkodtok, hogy szeptembertől nem ültök vissza az egyetem padjaiba, esetleg egy új képzést kezdenétek, akkor érdemes azzal is megismerkednetek, milyen kötelezettségekre számíthattok.
Az sokszor csak a gyakorlatban derül ki, hogy egy előre eltervezett egyetemi szak mennyire passzol hozzátok. Ha meggondoltátok magatokat egy, két esetleg több félév után, és úgy döntöttetek, hogy nem fejezitek be az elkezdett képzést, akkor még válthattok. Mutatjuk, milyen szabályok vonatkoznak rátok.
Ha már középiskolába jártok, de szeretnétek egy másik iskolába átjelentkezni, akkor is vannak bizonyos lépések, amiket be kell tartani. Mutatjuk, hogy mi a menete, ha másik iskolába szeretnétek felvételezni.
Mi a teendő, ha már középiskolába jártok, de valamilyen okból szeretnétek átjelentkezni egy másik iskolába? Mutatjuk.
A felvételi lapok leadásának határideje pár nap múlva elérkezik, most megnézzük, hogy mi a teendő, ha már középiskolában tanultok, de iskolaváltáson gondolkoztok.
Nem vagytok megelégedve az egyetemmel, főiskolával, ahová felvettek, de nem akartok újra felvételizni sem? Itt van minden az átvételi eljárásról.
Hogyan lehet átjelentkezni egyik egyetemről, főiskoláról egy másik intézménybe? Újabb olvasói kérdésre válaszoltunk.
Meggondoltátok magatokat, és inkább máshol folytatnátok a tanulmányaitokat? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat arról, hogyan lehet másik intézménybe átjelentkezni: júliusban még beadhatjátok a kérelmet.
A központi írásbeli felvételi minden évben több tízezer diák számára jelent komoly tétet. A sikerhez nem elég a szerencse: a felkészülés az, ami igazán számít. Jó hír, hogy ma már nem csak drága tanfolyamokon lehet gyakorolni – egyre több ingyenes lehetőség is elérhető