Támadás érte az Oktatási Hivatal egyik portálját
Regisztrált felhasználóneveket és e-mail-címeket szerzett meg a támadó.
Regisztrált felhasználóneveket és e-mail-címeket szerzett meg a támadó.
A tankerület eljárást indított az ügyben.
A csalók feltételezhetően a bankszámlaszámok átírásával akarnak ösztöndíjakat lopni.
Mivel korábban még nem volt ehhez hasonló ügye.
Victoria Amelina is abban a pizzériában tartózkodott, amit június végén rakétatalálat ért.
Az állat mindössze 2-3 perc alatt négy embert sebesített meg, köztük az óvoda egyik pedagógusát és két kisgyereket.
Óra alatt támadt rá a tanárára egy 16 éves diák, a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni a tanár életét.
Az eset a közép-kínai Csianghszi tartományban lévő Anfu város egyik magánóvodájából, rendőrségi források szerint hárman meghaltak és hatan megsebesültek.
Három hét leforgása alatt ez volt a harmadik tömeges emberrablás az ország északnyugati részén.
Az utóbbi hónapokban nem ez az első eset, hogy diákokat ejtettek foglyul az országban. Valószínűleg most is váltságdíj reményében történt a támadás.
Az egyik támadót már elfogták, róla kiderült, hogy 17 éves fiú.
A több száz diáklányt még február végén hurcolték el az északnyugat-nigériai Zamfara állam egy bentlakásos iskolájából.
2026. február 19-ig kell leadnotok a középiskolai jelentkezéseteket, de még nem vagytok biztosak abban, hogy milyen iskolatípus lenne számotokra a legjobb választás? Nem vagytok egyedül: sok család számára komoly dilemmát jelent, hogy maradjon-e a diák az általános iskolában nyolcadikig, vagy érdemesebb már korábban gimnáziumba váltani. Új középiskolai kisokosunkban végigvesszük a legfontosabb lehetőségeket – ebben a részben a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat mutatjuk be.