#szakorvosképzés

Felsőoktatás MTI

Átalakul a szakorvosképzés

Már ez év júliusától átalakítják a szakorvosképzést oly módon, hogy a rezidensek felmenő rendszerben nem egy-egy konkrét kórházzal, egyetemmel, hanem az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központtal (ENYKK) szerződnek, és illetményüket is központi költségvetési forrásból biztosítják - számol be a Napi Gazdaság.

Felsőoktatás Eduline

Eddig 450 rezidens kapta meg az államtitkárság ösztöndíját

Mostanáig összesen 450 rezidens pályázott sikeresen az egészségügyi államtitkárság által meghirdetett ösztöndíjprogramra, melyben a résztvevők szakorvosi képzésük alatt havonta nettó százezer forintos támogatást kapnak - közölte Paphalmi Rita, az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) elnöke.

Felsőoktatás Eduline

"Nyom nélkül fog eltűnni" négyszáz végzős orvostanhallgató

A Magyar Rezidens Szövetség friss felmérése szerint az orvosi egyetemen 2011-ben végző fiatalok egyharmada bizonytalan abban, belép-e a szakorvosképzésbe Magyarországon; a szövetség elnöke, Papp Magor szerint a kormánynak azonnal lépnie kell, ha itthon akarja tartani a fiatalokat, sokan ugyanis az év végét sem várják meg, és külföldre mennek. "Felmondólevelét" már Papp Magor is letétbe helyezte.

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.