Ha nem sikerül megállítani a fiatal orvosok elvándorlását, komoly veszélybe kerül az ügyeleti rendszer – mondta a Magyar Nemzetnek Papp Magor. A Magyar Rezidens Szövetség elnöke szerint a 2010-ben végzett orvostanhallgatók fele nem folytatta tanulmányait a szakorvosképzésben.
„Nagyon veszélyes tendencia indult be 2010-ben. Elveszett az utánpótlás jelentős része, gyakorlatilag leállt Magyarországon a szakorvosképzés. Bekövetkezett egy olyan töréspont, amiről ugyan várható volt, hogy előbb-utóbb megtörténik, ha maradnak a nehéz körülmények, de csak kevesen gondolták, hogy ez az előbb akár már 2010 is lehet” – mondta Papp Magor. Fotó: Túry Gergely A Magyar Rezidens Szövetsége elnöke szerint kulcskérdés, hogy a 2011-ben végző évfolyamot meg tudják-e tartani, vagy állandósul és kiszélesedik a törésvonal. „A legfontosabb kérdés, hogy 2011 őszére tudunk-e olyan feltételeket teremteni, tudjuk-e annyira vonzóvá tenni Magyarországon a fiatalok számára a szakorvosképzést és a távolabbi kilátásokat, hogy azzal itthon tudjuk őket tartani” – tette hozzá.
Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.