Otthontámogatás: vannak olyan pedagógusok, akik nem tudják igénybe venni
Szerkesztőségünk olvasói levelet kapott, melyből kiderült, nem minden pedagógus jogosult az évi egymillió forintos otthontámogatásra.
Szerkesztőségünk olvasói levelet kapott, melyből kiderült, nem minden pedagógus jogosult az évi egymillió forintos otthontámogatásra.
A kormány új otthontámogatási programját inkább politikai eszköznek, mint valódi lakhatási segítségnek tartja Csóti Csaba a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke.
A szlovák parlament elfogadta Tomáš Drucker (Hlas) oktatási miniszter reformjavaslatait, amelyek jelentős változásokat hoznak a szlovákiai iskolások életében.
Bár a pedagógusok többsége összességében elégedett a munkájával, de a munka mennyiségén túl a fizetéssel és a társadalmi megbecsüléssel továbbra is vannak gondok.
A PDSZ által készített felmérésen a válaszadó pedagógusok majdnem a fele úgy tudja, limitálva volt, hogy mennyi pedagógus érheti el a kiemelkedő kategóriához szükséges pontszámot, amihez a következő tanévben a 20 és 60 ezer forint közötti béremelés is jár.
Tartós levertség, ingerlékenység, szorongás – ez csak pár tünete a kiégésnek, amit az állandó leterheltség okozhat.
December 30-án jelent meg a Magyar Közlönyben a pedagógusok fizetésemeléséről szóló kormányrendelet, amelynek értelmében intézményi szinten átlagosan 21,2 százalékkal nő a tanárok bére.
Szerkesztőségünk rengeteg olvasói levelet kapott a karácsonyi jutalom kapcsán a pedagógusoktól. Újabb problémás esetek derültek ki.
A héten érkezik várhatóan a tankerületi iskolákban tanító pedagógusok a karácsonyi jutalma.
Olvasói kérdésre válaszolunk.
A Belügyminisztérium rendelettervezete szerint a pedagógusoknak nem 7, hanem 5 évente kellene igazolni, hogy részt vettek 120 órányi továbbképzésen.
A kormány tárgyal a szakszervezetekkel. A tervek szerint a gyakornokok minimum bruttó 630 ezer forintot fognak keresni.
Az ELTE és az SZTE két, a BME három kara is ott van a tíz legjobb között a HVG Diploma 2026-os összesített képzési kari rangsorában.