Itt vannak a hétfői német őszi érettségi megoldásai
Mutatjuk a feladatlapokat és a megoldásokat közép- és emelt szinten.
Mutatjuk a feladatlapokat és a megoldásokat közép- és emelt szinten.
Hoztunk pár tippet és trükköt, amit érdemes alkalmazni a vizsgán.
Nyilvánosságra hozta az Oktatás Hivatal a pénteki érettségi vizsgák feladatlapjait és hivatalos javítókulcsait német nyelvből.
Egy dolog biztos, szinte minden diák, aki németből és matekból is középszinten írt, azok egyszerre utálják a túró rudit és a bergamottnarancsot.
Az érettségi mindig megosztó a vizsgázók között, így biztos vannak, akik szerint nagyobb nehézségeket okoztak bizonyos feladatok. Azonban a nekünk megszólaló diák igen pozitív beszámolót adott az emelt szintű németérettségiről.
Az utolsó részben az érettségizőknek kettő levelet kellett írniuk: a rövidben egy nyári munkáról kellett érdeklődni, a hosszabban pedig egy iskolai estről kellett véleményt írni.
A németérettségi harmadik részében a vizsgázóknak a mozdonyvezető szakmáról, a bergamottnarancs ültetéséről, illetve a fekete pénteki vásárlási-mániáról kellett szöveget hallgatni, és megoldani az ezekhez kapcsolódó feladatokat.
Erre a részre az érettségizők összesen 30 percet kaptak. A feladatok a telefonozásról, üdvözlőlapokról és a munkavállalásról szóltak.
A vizsgázóknak a középszintű németérettségi első részében három feladatot kellett megoldani. A témák az eredményes tanulásról, különleges autóversenyzésről és a szemétszedésről szóltak.
Elérkeztek az érettségizők a vizsga utolsó komponenséhez, az íráskészséghez. A feladatok megoldására 60 percük van.
Az olvasott szövegértés és a nyelvtan után a németből vizsgázók elérkeztek az érettségi harmadik moduljához, a hallás utáni szövegértéshez.
30 percük van az érettségizőknek a második rész feladatainak elvégzésére.
A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.