#migráció

Felsőoktatás Eduline

Minden harmadik magyar diák tanulna vagy dolgozna külföldön

Minden harmadik magyar diák tervezi, hogy tanulás, de inkább munka miatt rövidebb-hosszabb időt töltene külföldön. A pár hetes vagy hónapos külföldi tartózkodás pedig majdnem minden ötödik fiatal számára elképzelhető – derül ki a Margón kívül – magyar ifjúságkutatás 2016 egyik tanulmányából. Hogy miért mennének vagy éppen maradnának a magyar fiatalok? Ez is kiderül.

Felnőttképzés Czervan Andrea

"Pultosként kétszer annyit keresek, mint otthon egy orvos"

A munkanélküliség, a megvágott felvételi keretszámok és a hallgatói szerződések miatt egyre többen döntenek úgy, hogy pakolnak, és inkább külföldön próbálnak állást keresni. Három fiatal lányt kérdeztünk arról, miért mentek külföldre, hogyan találtak munkát, és vissza akarnak-e jönni Magyarországra.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.