#magániskola

Közoktatás Szabó Fruzsina

Négyszáz lelkes nógrádi faluban nyit „zöld iskolát” a Budapest School

Budapesttől 80 kilométerre, a Cserhát egyik kistelepülésén indul szeptemberben a Budapest School legújabb iskolája, ahol a tanterem az erdő, a kert és a mező lesz. A 6-13 éves diákok tangazdaságot terveznek és építenek majd, erdővédelmi akciókat szerveznek, gyógynövényeket és gombafajtákat tanulmányoznak, eközben pedig – ígérik az alapítók – szinte észrevétlenül azt is megtanulják, amit az állami tanterv előír.

Közoktatás Tóth Alexandra

Hiába van tandíj és többfordulós felvételi, egyre többen jelentkeznek a budapesti magániskolákba

Többszörös túljelentkezéssel, havi 100-200 ezer forint körüli tandíjjal és többkörös felvételivel kell számolniuk azoknak a szülőknek, akik az állami általános iskolák helyett valamelyik budapesti magániskolába szeretnék beíratni a gyerekeiket. Mégis egyre többen döntenek így – nem véletlen, hogy az elmúlt két-három évben több ilyen intézmény kezdte meg működését Budapesten és környékén.

Az Egyesült Királyságban vagy az USA-ban jobb egyetemre járni? Felsőoktatás Vendégszerző

Az Egyesült Királyságban vagy az USA-ban jobb egyetemre járni?

Sokan álmodoznak arról, hogy külföldön tanuljanak, de amikor választani kell a brit és az amerikai egyetemek között, könnyű elveszni. Mindkét rendszer világszínvonalú, mégis másképp működik: eltér a tanórák felépítése, a felvételi folyamata, a közösségi élet és a mindennapok ritmusa. Ritli Zsanett írása, aki a University of St. Andrews alumnájaként és jelenlegi Fulbright-ösztöndíjas NYU hallgatóként mindkét felsőoktatási rendszerben első kézből szerzett tapasztalatot.