Kiemelt beruházás lett a Lipótmezőre tervezett nemzetközi magániskola Közoktatás
Eduline

Kiemelt beruházás lett a Lipótmezőre tervezett nemzetközi magániskola

A nemzetközi középiskola a tervek szerint 2023-ban nyithat meg.

2020-ban derült ki, hogy egy nemzetközi iskola nyílhat az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) helyén, most egy kormányrendelet nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította a projektet - írta meg az Építészfórum.

Ahogy arról már korábban is írtunk, az iskolába az egész régióból, elsősorban a visegrádi országokból várnak majd 14–18 éves diákokat. Az alapnyelve az angol lesz, de minden diák a saját nyelvén is tanulhat.

A Telex szerint pedig a tandíjat a fenntartó alapítvány kuratóriuma állapítja meg dollárban vagy euróban, az iskola a tervek szerint ösztöndíjprogramot is indítana, így a kevésbé tehetős diákok tandíjmentességet kaphatnak.

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit Közoktatás Kurucz Tünde

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit

Az 50 pontos matekból 23 pont már átlag feletti eredménynek számított a nyolcadikosoknál a 2025-ös központi írásbelin, de magyarból is átlagosan a diákok nyolcadikban csak 30,3 pontot értek el, azonban a negyedikeseknél és a hatodikosoknál sem volt sokkal jobb a helyzet. Elmagyarázzuk egyszerűen miért annyira nehéz magas pontszámot elérnie még egy színötös tanulónak is.