Egy héttel a tanévkezdés előtt zárt be egy gödöllői iskola Közoktatás
Eduline

Egy héttel a tanévkezdés előtt zárt be egy gödöllői iskola

A gödöllői CEAS Angol-Magyar Érdekeltségű Gimnázium és Szakgimnázium tegnap jelentette be, hogy nem tudnak kinyitni szeptemberben.

A gödöllői CEAS, azonban augusztus 25-én, alig egy héttel a tanévkezdés előtt érdekes közleményt tett közzé a fenntartó az iskola Facebook-oldalán: „VÉGE, VÉGE! Nem így készültünk erre a tanévre, de miután ma megtudtam, hogy támogatáscsökkentés lesz szeptembertől, felelőtlenség lett volna elkezdeni az évet. (…) Minden megoldást megpróbáltam, de ez akkora ütés volt, hogy ebből már nem lehet felállni” - idézi a hvg.hu.

A lap megkeresésére a fenntartó elmondta, szerinte már 2019-ben is akadtak gondjaik az állami támogatás megszerzésével, de eddig mindig sikerült. Hozzátette, az állami támogatás nélkül lehetetlen elkezdeni a tanévet, ugyanis így az intézmény működése rövid úton fenntarthatatlanná vált volna. „Ha az iskola tanév közben bezár, a diákjainkat nagyon nehezen veszik át máshova, hiszen úgy nem jár utánuk állami támogatás” – fogalmazta meg Galgóczi Ferenc az intézmény fenntartója.

Elmondása szerint azonnal felvették a kapcsolatot a környező iskolákkal, hogy az eddig náluk tanuló 180 diáknak szeptember elsejéig helyet találjanak.

"Lehetséges, hogy szeptember 1-jén a hagyományos formában kezdődjön az iskola"

Lehetségesnek tartja az emberi erőforrások minisztere a járványügyi adatok alapján, hogy Magyarországon szeptember 1-jén a hagyományos formában kezdődjön meg a nevelés-oktatás.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit Közoktatás Kurucz Tünde

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit

Az 50 pontos matekból 23 pont már átlag feletti eredménynek számított a nyolcadikosoknál a 2025-ös központi írásbelin, de magyarból is átlagosan a diákok nyolcadikban csak 30,3 pontot értek el, azonban a negyedikeseknél és a hatodikosoknál sem volt sokkal jobb a helyzet. Elmagyarázzuk egyszerűen miért annyira nehéz magas pontszámot elérnie még egy színötös tanulónak is.