Külföldi oktatási kiállítás lesz Budapesten
Itt a helyetek, ha külföldi továbbtanulást fontolgattok.
Itt a helyetek, ha külföldi továbbtanulást fontolgattok.
Brenda C. egy kaliforniai középiskolában tanított 24 éven keresztül. Generációkat látott felnőni és 60 éves korára elege lett a hivatásából. Az indok, hogy egyszerűen képtelen szót érteni az újgenerációs fiatalokkal.
A javaslatot azzal indokolták, hogy a külföldi sportágak nem felelnek meg a „hazai történelmi tapasztalatoknak és hagyományoknak, a nemzet erkölcsi és etikai normáinak”.
Az általános iskolás tanárok 42 százaléka fizetett már azért, hogy a diákjainak meglegyenek a szükséges iskolai felszereléseik.
A kínai kormány bővíti az egyetemek kapacitását, hogy többen tudjanak a diploma után továbbtanulni. Sokak szerint a kormány ezzel csak kitolja a munkahiányválságot.
Szerbiában újranyítottak az iskolák, de még teljesen állt vissza a normál rendszer. Egy hétig tantermi oktatásban vesznek részt a diákok, egy hétig pedig otthonról tanulnak.
Bár a korlátázások nagy részét mindkét országban meghosszabbították, úgy döntöttek, hogy január 18-tól a diákok fokozatosan visszatérhetnek az iskolapadokba.
A Louisiana állambeli Baton Rouge-ban a rendőrök október 11-én vettek őrizetbe egy 11 éves fiút, aki ellopott egy iskolabuszt.
Donald Trump fontosnak tartja, hogy legyen lehetőség a tanárok folyamatos tesztelésére, hétfőn gyorstesztek kiszállításáról beszélt.
Belgiumban szeptemberben kinyitnak az iskolák, maszkban fognak tanulni a diákok.
A brit oktatási miniszter szerint a koronavírus iskolákban történő terjedésére nincs sok bizonyíték.
Arra figyelmeztették az angliai iskolákat, hogy az idén legyenek enyhébbek a számonkérések, azért, hogy minden tanuló teljesíteni tudja az záróvizsgákat.
A 16. kerületi iskolákban több szülő szerint nem engedélyezi a tankerület a bérelt buszos kirándulásokat. Az Észak-Pesti Tankerület cáfol, viszont az előző tanévben csak az erre szánt keretösszeg töredékét használták fel az intézmények. Az országban máshol sem jobb feltétlen a helyzet. Vannak olyan iskolák, ahol a szülők fuvarozzák autóval a gyerekeket az osztálykirándulásra.