A MOME Front több ponton is cáfolja az egyetem kuratóriumi elnökének nyilatkozatát
Pontról pontra elemzik a hallgatók a MOME kuratóriumi elnökének interjúját.
Pontról pontra elemzik a hallgatók a MOME kuratóriumi elnökének interjúját.
Pert vesztett Pankotai Lili, állami ösztöndíjjal támogatja a kormány a fiatal családokat. Mutatjuk, mik történtek 2024 októberében.
Bódis József 2021-től volt az egyetemet fenntartó alapítvány elnöke.
Igaz, vannak olyan vagyonkezelő alapítványok is, amiknek kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagjai nem veszik fel a nekik járó juttatásokat.
Szerinte ugyanis sérti az egyetemi önállóságot, hogy a kuratóriumban leszavazták a szenátus rektorjelöltjét.
A miniszterek lemondása miatt megüresedett helyekre a szintén kormányközeli Nagy Zoltán és Szabadics Zoltán került.
Varga Judit és Lantos Csaba is szerepel még az intézmények weboldalán, Szili Katalin pedig csak tisztséget váltott.
Varga Mihály szerdán befejezte az Óbudai Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökeként végzett munkáját. Ezt a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán közölte.
Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.