Napokra bezárnak az iskolák Los Angelesben, mert sztrájkolnak az iskolai dolgozók
Mintegy 30 ezer iskolai dolgozó - portás, büfés, iskolabusz-vezető - hirdetett háromnapos sztrájkot a városban.
Mintegy 30 ezer iskolai dolgozó - portás, büfés, iskolabusz-vezető - hirdetett háromnapos sztrájkot a városban.
Két ponttal kiegészítette sztrájkköveteléseit a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).
Hétfőtől „gördülő munkabeszüntetésbe” kezd a budapesti Eötvös József Gimnázium harminchat tanára. Az akció minden korábbinál tovább – egészen a téli szünet első napjáig – tart majd. Azt írják: nincsenek magukra hagyva, szülők és diákok állnak sorfalat körülöttük.
A noÁr Mozgalom alapítója kéri az iskolákban, óvodákban dolgozókat, a diákokat és a szülőket, hogy csatlakozzanak ahhoz a hatvan budapesti pedagógushoz, akik november 14-től egyhetes munkabeszüntetésbe kezdenek.
Több mint hatszáz szegedi, hódmezővásárhelyi, bordányi, domaszéki és szentesi pedagógus írta alá azt a közös nyilatkozatot, amelyben elítélik a hatalom megfélemlítési módszereit. Azt ígérik, ha egyiküket retorzió éri a kiállása miatt, közös sztrájkba lépnek.
Tanárok tucatjai hagyják el a pályát, akiket lehetetlen pótolni - többek között ezzel indokolják a Cserepka Baptista Gimnáziumban tanárai a kétnapos tiltakozást.
Philadelphiában sztrájkot hirdetett szombaton a több ezer iskolai dolgozót képviselő szakszervezet egy héttel a tanév megkezdése előtt a tarthatatlan munkakörülményeikre hivatkozva.
Augusztus 15-én az ország több pontján, egyszerre kellene pedagógustüntetést szervezni – olvasható abban a nyílt levélben, amelyet szerzője az Eduline-nak is elküldött. Azt írja, hogy a rezsicsökkentés lufijának kipukkanása után még nehezebb anyagi helyzetbe kerültek a 230 ezer forint körüli összegből vegetáló pedagógusok.
Ha sztrájkolnak a helyi iskolák pedagógusai, a kiesett munkaidőre járó órabért és juttatásokat az önkormányzat kifizetni – így döntöttek Dunaújvárosban.
A sztrájkot az új kormány megalakulásáig nem tudják folytatni, de a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete újabb akciókat szervez majd a következő hetekben.
Már nagyjából száz panasz érkezett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéhez (PDSZ) a sztrájk idején levont bér miatt.
Több iskolában ezen a héten is folytatódik a sztrájk, miután a kormány nem reagált érdemben a szakszervezetek követeléseire.
Rózsafa, emlékkönyv, egyedi, kézműves apróság – ilyen, és ehhez hasonló ajándékokkal készülnek az érettségi előtt álló, ballagó diákok az osztályfőnöknek. Vannak olyan iskolák, ahol minden pedagógus kap valami kis apróságot, de arra is akad példa, ahol nem szokás az ajándékozás.