Levelet kapott Maruzsa Zoltán, két újabb sztrájkkövetelést fogalmaztak meg a szakszervezetek Közoktatás
Eduline

Levelet kapott Maruzsa Zoltán, két újabb sztrájkkövetelést fogalmaztak meg a szakszervezetek

Két ponttal kiegészítette sztrájkköveteléseit a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).

A két szakszervezet erről Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárnak küldött levelet, amelyben arra kérték, hogy tegyen javaslatot a következő egyeztetés mielőbbi időpontjára.

A PSZ és a PDSZ azt követeli, hogy helyezzék hatályon kívül a sztrájktörvényt, amely – hívták fel erre korábban a figyelmet – láthatatlanná teszi a közoktatásban a sztrájkot.„A sztrájk alatti még elégséges szolgáltatás célja nem lehet az, hogy a sztrájk ne okozzon semmiféle zavart a munkáltató működésében, gyakorlatilag észrevétlen legyen a külvilág számára, tekintettel arra, hogy ezáltal a sztrájknak éppen a nyomásgyakorló funkciója vész el” – írják.

Emellett azt is követelik, hogy vonják vissza azt a kormányrendeletet, amely alapján a „kötelezettségét szándékosan vagy jelentős mértékben” megszegő, például polgári engedetlenkedő pedagógusokat az adott tanévben bármikor elbocsáthatják a munkáltatók.

„Ha a munkáltató mégis úgy látja, hogy a jogviszonyt csak a kötelezettségszegés tudomásulvétele után több hónappal szünteti meg, azt bizonyítja, hogy a kötelezettségszegés nem volt olyan mértékű, amely a foglalkoztatási jogviszony azonnali hatályú megszüntetését indokolja” – írja a két szakszervezet.

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.