#hallgatói_fórum

Felsőoktatás Palotás Zsuzsanna

„A hallgatói fórumon definíció szerinti intézményi abúzus történt” – több hallgató kiiratkozna az MKE-ről

Cinizmussal és gaslightinggal találták szembe magukat a Magyar Képzőművészeti Egyetem diákjai a tegnapi hallgatói fórumon, melyet a Hallgatói Önkormányzat hívott össze abban a reményben, hogy az egyetem vezetősége elismeri, hogy mulasztott. A diákok garanciákat is vártak arra, hogy a jövőben az egyetem minden lehetséges eszközzel védelmet biztosít számukra.

Felsőoktatás Eduline

Teremfoglalás az ELTE-n: ma is az egyetemen éjszakáznak a diákok

Tegnap kezdődött a Hallgatói Hálózat által szervezett egyetemfoglalás: körülbelül harminc hallgató ma is az ELTE Múzeum körúti campusának egyik nagyelőadójában éjszakázik a kormány felsőoktatási intézkedései ellen tiltakozva. A diákok még fórumoznak, a dékánhelyettes az épület többi részét lezáratta.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.