„Nagyon ki vagyunk akadva” – eltűnhetnek a diplomások a szociális szférából a szakszervezetek szerint
Az oktatásba és az egészségügybe mehetnek át a szociális szférában dolgozó diplomások.
Az oktatásba és az egészségügybe mehetnek át a szociális szférában dolgozó diplomások.
Drága mulatság a szalagavató: a ruhák, a tánctanár, a terembérlés és a bankett ára gyakran meghaladja egy átlagos havi fizetés összegét. Míg egyes családok éveken át gyűjtik a pénzt a végzős év kiadásaira, mások számára a rendezvény megfizethetetlen luxus.
A levéltári dolgozók november 13-án demonstrációt tartanak és fekete póló viselésével fejezik ki elégedetlenségüket a mindössze 15 százalékos béremelési ígéret miatt, mely szerintük az inflációt sem kompenzálja.
A szakképzési ösztöndíjnál jóval magasabb összeget kaphatnak a duális képzésben tanuló diákok.
Három év szabadságvesztésre ítélte a Miskolci Járásbíróság azt a férfit, aki egy egyetemi iskolaszövetkezet alkalmazottjaként több mint hatmillió forintot utalt saját magának a diákok béréből.
Mutatjuk, hogy melyik műszaki diplomákkal számíthatnak a frissdiplomások a legmagasabb fizetésre.
Mutatjuk azoknak az alapszakos gazdasági diplomáknak a listáját, amivel a pályakezdők a legmagasabb bérre számíthatnak.
A szlovén kormány fontos lépést tett azért, hogy a karácsonyi bónusz, ne csak kiváltságként néhányaknak járjon.
Az egyiknél közel bruttó 900 ezer forint volt egy frissen végzett diplomás kezdőfizetése.
A következő 6 évre vonatkozóan bejelentették a tervüket.
A sok távozó miatt az OH-nál a Magyar Köztisztviselők Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) szerint komoly humánerőforrás-krízis alakult ki, ezért nyílt levelet írtak Orbán Viktornak és Pintér Sándornak.
Az, hogy mennyi fizetésre számíthattok, nagyon is fontos szempont a pályaválasztáskor, hiszen sajnos nem mindegy, hogy nettó háromszázezer forintból kell egy hónapban megélnetek, vagy nettó egymillióból. A Diplomás Pályakövetési Rendszer adatbázisát használva megnéztük, milyen fizetésekre számíthatnak azok, akik az idei három legnépszerűbb alapszak valamelyikére kerültek be.
Az ELTE és az SZTE két, a BME három kara is ott van a tíz legjobb között a HVG Diploma 2026-os összesített képzési kari rangsorában.