Nem ezek a legjobban fizető szakok - ennyit kereshettek a három legnépszerűbb egyetemi diplomával Pályakezdés
Székács Linda

Nem ezek a legjobban fizető szakok - ennyit kereshettek a három legnépszerűbb egyetemi diplomával

Az, hogy mennyi fizetésre számíthattok, nagyon is fontos szempont a pályaválasztáskor, hiszen sajnos nem mindegy, hogy nettó háromszázezer forintból kell egy hónapban megélnetek, vagy nettó egymillióból. A Diplomás Pályakövetési Rendszer adatbázisát használva megnéztük, milyen fizetésekre számíthatnak azok, akik az idei három legnépszerűbb alapszak valamelyikére kerültek be.

Gazdálkodási és menedzsment

Első helyen közel 4500-an jelölték meg a gazdálkodási és menedzsment alapszakot a 2025-ös felsőoktatási felvételi eljárásban, az összes jelentkezők száma pedig ennél jóval magasabb volt, 18 885 fő így idén is - mint ahogy a korábbi években mindig - ez volt a legnépszerűbb szak a felvételin.

A fizetéseket tekintve azonban a DPR adatai alapján a gazdálkodási és menedzsment nem tartozik az élvonalba. A 2024-es adatok szerint azok, akik a 2021/22-es tanévben szerezték meg a diplomájukat, átlagosan bruttó 534 875 forintot kerestek.

Pszichológia

Még alacsonyabb volt a pályakezdők fizetése 2024-ben azok számára, akik pszichológiából szereztek alapszakos diplomát, ez az összeg ugyanis mindössze bruttó 402 452 forint volt.

A szakra egyébként 2025-ben első helyen 2849-en, összesen pedig 8912-en jelentkeztek.

Kereskedelem és marketing

A 2025-ös felvételi harmadik legnépszerűbb alapképzésére első helyen 2677-en, összesen pedig 10 960-an jelentkeztek. Itt sem a fizetések az igazán vonzóak azonban a hallgatók számára, hiszen a frissdiplomások átlagfizetése 2024-ben bruttó 479 815 forint volt.

Ezek a legjobban fizető diplomák

A bérek szempontjábó jobban járnak azok, akik az alábbi tíz szak közül válogattak:

  • katonai infokommunikáció - bruttó 879 102 Ft
  • katonai vezető - bruttó 779 537 Ft
  • villamosmérnök - bruttó 752 160 Ft
  • mérnökinformatikus - bruttó 740 769 Ft
  • járműmérnök - bruttó 722 067 Ft
  • mechatronikai mérnök - bruttó 718 169 Ft
  • katonai logisztika - bruttó 705 874 Ft
  • üzemmérnök-informatikus - bruttó 699 164 Ft
  • könnyűipari mérnök - bruttó 691 640 Ft
  • programtervező informatikus - bruttó 683 394 Ft