Gyerekbántalmazás gyanúja miatt zajlik nyomozás egy dunavecsei iskolában
Az iskolában 7-16 éves korú értelmileg és tanulásban akadályozott gyerekekkel foglalkoznak.
Az iskolában 7-16 éves korú értelmileg és tanulásban akadályozott gyerekekkel foglalkoznak.
Pedig korábban azt ígérte a férfi, hogy személyesen kér bocsánatot miután hazaért külföldi nyaralásából.
Már igényelhetők iskolakezdési támogatások a 2024/25-ös tanévkezdéshez, két magyar diákot is felvettek a világ második legjobb politikatudományi képzésére - mutatjuk a hét legfontosabb történéseit.
Az egyik órán egy 11 centiméteres konyhakést vett elő.
A szülők jelezték a problémát a tankerületnek, de nem kaptak segítséget. A rendőrség nyomozást indított az ügyben.
Ugyanis több mint négy hónapon keresztül nem tartoztak a közfeladatot ellátó személyek közé a pedagógusok.
Volt olyan iskola Nyíregyházán, ahova betelefonáltak, hogy még délelőtt élesítik az épületben elrejtett robbanószert.
A súlyosan sérült diákot a győri kórházba szállították.
A kihallgatásán elmondta, hogy sajnálja a történteket.
A bántalmazás következtében a lány nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A Sütni jó Alapítvány telephelyéről 400 ezer forint értékben loptak el szerszámokat kedden éjszaka.
Öltözködés közben vették észre a diákok, hogy egy középkorú férfi felvételeket készít róluk.
Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.