Több vidéki iskolát is kiürítettek hétfő délelőtt bombariadó miatt Közoktatás
Tornyos Kata

Több vidéki iskolát is kiürítettek hétfő délelőtt bombariadó miatt

Volt olyan iskola Nyíregyházán, ahova betelefonáltak, hogy még délelőtt élesítik az épületben elrejtett robbanószert.

A Paragvári Utcai Általános Iskola után, a Neumann János Általános Iskola is bombafenyegetést kapott Szombathelyen hétfőn délelőtt,  az épületeket kiürítették – írta meg a Nyugat.hu. A lap információ szerint e-mailben érkezett a fenyegetés. Jelenleg lezárták az érintett utcákat, ezért nem lehet megközelíteni az iskolákat.

Több szegedi iskolában is bombariadó volt reggel, többek között a Szegedi SZC Déri Miksa Műszaki Technikum, valamint a Szegedi SZC Móravárosi Szakképző Iskolában is – erről a Szegeder számolt be. A rendőrség bombakereső kutyákkal kutatja át az intézményeket, ezért ma elmarad az oktatás.

Bombariadó miatt terelték ki az iskola épületéből a nyíregyházi Bánki Donát Műszaki Technikum diákjait – olvasható a SZON-on. A lapnak elárulták, hogy egy telefonáló azzal fenyegetőzött, hogy fél 12-kor élesíti az intézményben elrejtett robbanószert. Az üggyel kapcsolatban keresték a rendőrséget, akik megerősítették: valóban bombariadó miatt intézkedtek a középiskolában.

A Fejér megyei Kulcson is bombariadó volt a település általános iskolájában. A duol.hu szerint éjjel ékeztek fenyegető e-mailek, amelyről az iskola-titkárság munkatársai azonnal értesítették az igazgatót, aki miután meggyőződött az életveszélyes fenyegetésről - a rendelkezésére álló információk alapján – azonnal elrendelte az iskola kiürítését, értesítve a hatóságokat is.

 

 

Az Egyesült Királyságban vagy az USA-ban jobb egyetemre járni? Felsőoktatás Vendégszerző

Az Egyesült Királyságban vagy az USA-ban jobb egyetemre járni?

Sokan álmodoznak arról, hogy külföldön tanuljanak, de amikor választani kell a brit és az amerikai egyetemek között, könnyű elveszni. Mindkét rendszer világszínvonalú, mégis másképp működik: eltér a tanórák felépítése, a felvételi folyamata, a közösségi élet és a mindennapok ritmusa. Ritli Zsanett írása, aki a University of St. Andrews alumnájaként és jelenlegi Fulbright-ösztöndíjas NYU hallgatóként mindkét felsőoktatási rendszerben első kézből szerzett tapasztalatot.