Nincsenek vizsgák, nincsenek dolgozatok, nincs kőbe vésve a kötelező tananyag és a tanárokat inkább közreműködőknek nevezik, akik segítik a gyerekek fejlődését - ilyen és ehhez hasonló innovatív módszerekkel képzik a diákokat San Francisco egyik magániskolájában.
A norvégiai Ringstabekk iskola negyven éve elbúcsúzott a tantárgyaktól, legalábbis a tanév nagyobb részében. A tanárok ugyanis úgy látták, a diákokat nem érdekli az, ami az órán elhangzik, nem jut el hozzájuk a tananyag. Ezért inkább bevonták a diákokat a tanulásba.
Érdekes kép fogad, ahogy belépek a Tanoda épületébe: tanárok és diákok diskurálnak együtt, beszélik meg ügyes-bajos dolgaikat. A folyosón egy kiskutya lohol végig, nyomában lihegve a gazdája. A diákok és a tanárok itt közösen, egy térben mozognak, együtt élik az iskolai életet. A légkör együttműködő, kooperatív, nyoma sincs semmilyen tekintélyelvű poroszos hierarchiának. Az egész miliő sokkal inkább hasonlít egy klubra mintsem iskolára.
A legtöbben tudunk létezésükről, az elterjedtebb iskolaneveket fel is tudjuk sorolni. És bár sokat finomodott az elmúlt évtizedben, az általános vélekedés róluk mégis valami ilyesmi: az alternatív intézmények egyénieskednek, diákjaik szabadosak és neveletlenek, legtöbbjük pedig csak egy szűk elit számára elérhető. De vajon mi a tényleges igazság? Cikksorozatunk ennek próbál utána járni.
Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.
