#Szabélysértési_eljárás

Közoktatás Edupress

Szabálysértési eljárás indítható az iskolai rendezvények megzavarói ellen

Saját viselkedési normákat határozhatnak meg mostantól az iskolák belső szabályzatukban, mely nem csupán a diákokra, hanem annak családtagjaira is vonatkozik - jelentette be a kormány augusztus 12-ei, közoktatási törvényt módosító döntését Arató Gergely. Az oktatási tárca államtitkára beszámolt a 2009/2010-es tanév iskolakezdési támogatásairól is: a hátrányos helyzetű diákok után járó tízezer forintos juttatás mellett minden további tanuló után ezer forintos támogatásban részesülnek idén a közoktatási intézmények. A képességfejlesztő óvodák között pedig összesen 3,4 milliárd forintot osztott szét a minisztérium.

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.