#Pokorni_Zoltán

Közoktatás Unyatyinszki György

A 2010-ben győztes Fidesz ma könnyen ellenzéki lehetne az oktatás terén

Szakképzés katasztrofális helyzete, forráshiány az oktatásban, cigányok szegregációja, rossz tanári közérzet, átgondolatlan törvénymódosítások? Mind, mind olyan kritika, mellyel Pokorni Zoltán egykor a szocialista kormányokat kritizálta a választások után. Felkutattuk a Fidesz egykori elképzeléseit az oktatási rendszerről, de Pokorni szavait akár egy mai ellenzéki szájába is adhatnánk, annyira félrecsúszott minden, amit 2010-ben elterveztek.

Közoktatás Eduline

Pokorni: Álom a 9 évfolyamos általános iskola

Pokorni Zoltán kritikus szavakkal illette a közoktatás átszervezését. Szerinte évtizedekbe telhet, hogy bevezessék a kilenc évfolyamos általános iskolát, mert a szakképzés átalakítása miatt csúszik a szervezés – írta a hvg.hu.

Közoktatás MTI

Rezeg a léc a kilencéves általános iskola ötlete alatt?

A kormány mindent megtesz majd az általános iskolai képzés színvonalának javításáért, mert úgy látják, a gyerekek jelentős része nem képes elvégezni a középiskolát. Így azonban a fiatalkori munkanélküliek arányát fogják növelni – mondta el az évadnyitó frakcióülés után Rogán Antal csütörtökön.

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban Campus life Kurucz Tünde

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban

1956. október 23-án délelőtt még megtartották az órákat a BME-n, az ELTE rektori tanácsa kiállt a diktatúra ellen tüntetést szervező hallgatók mellett és az egyetem oktatói a diákokkal együtt vonultak a békésnek induló demonstráción, mely végül az ÁVH sortüze után a Magyar Rádió épületének elfoglalásához vezetett.